Pécsi albérletben élni lassan olyan, mint egy túlélőshow?

Egyetemistának lenni maga a kaland, de lakni Pécsen– na az már lassan túlélőshow. Annak idején több mint tíz helyen is megfordultam, hol egy panelház 10. emeletén egy zsúfolt kislakásban, hol egy Király utcai ismerősnél, és persze több albérletben, amit a hirdetés csak „belvárosi lakásként” emlegetett. Belaktam szobát, konyhát, még kollégiumi folyóson is elvoltam – mert az volt olcsó és "hangulatos". 

A költözés már szinte ünnep lett, afféle rituálé lett: néhány doboz, pár ruha és én. Tanyáztam Kertváros panelrengetegében, majd átsodródtam egy Uránvárosi téglalakásba,  ahol bulik nyomai, mindenhol meglátszottak. Kínlódtunk már akkor is, sokadmagammal, de legalább együtt fizettük a rezsit – megosztva a kínokat. Sokszor persze nem laktunk jól, sőt jól sem laktunk, de nehéz elfelejteni azt a bolognai spagettit, ami cérnametéltből készült és a "szósz" rajta egy szelet kolbász volt. A bohém világ persze sokszor kifordult magából, amikor valóban kopogott a szemünk, de kibírtuk. Dolgoztunk is, bár akkor azért a diákmunka egyáltalán nem volt kifizetődő, de más megoldás nem maradt. 

Olyan drága, hogy ez már túlélőshow

És most? Ha valaki Pécsett akar lakni, készüljön fel: egy átlagos albérlet 170 ezer forint. Ez már nem is lakhatás, hanem luxusélmény. Ennyi pénzért régen már egy egész kis házat lehetett bérelni a hegyoldalon, most meg jó, ha kapsz egy falra néző 30 négyzetméteres „stúdiót”. Lakni még lehet, belakni alig, megélni meg lassan végképp nem. Ha pedig nem tetszik, költözhetsz. Megint.

De azért van valami varázs abban, hogy Pécsett minden sarkon egy történet vár. Akárhol is tanyáztam, valahogy mindig otthon lett belőle. Legalább egy kicsit. Legalább addig, amíg nem jött az új főbérlő – vagy a következő számla.