Múltidéző

2021.10.29. 14:00

Negyven éve működik a pécsi műjégpálya (galéria)

Örülhetnek a korcsolya szerelmesei, pénteken megnyitja kapuit a pécsi műjégpálya.

Zs. J.

Akár már idén decemberben választhatnak két pécsi jégpálya – egy fedett és egy nyitott – között a korcsolyázni vágyók Tizenegy hónap a jégen Pécs A sportlétesítmények fejlesztésének sorában elõkelõ helyen szerepel a fedett jégcsarnok terve. Felépítésérõl az elvi megállapodás már meg is született az önkormányzat és az építtetõ, valamint majdani üzemeltetõ Jégcsarnok Kft. között. Az épület július kivételével 11 hónapon keresztül várná a korcsolyázókat, Pécsett idõjárástól függõen jelenleg október közepétõl március közepéig tart a szezon. Móczán Zoltán Három éve került szóba elõször Pécsett a fedett jégcsarnok kérdése, az egyik apropót Knoch Balázs rövidpályás gyorskorcsolyázó kijutása jelentette a téli olimpiára. Az akkori sportbizottsági elnök, Petrovits József egy elõzetes tervet készíttetett a mostani jégpálya befedésére, a megvalósítás 2002-es árakon 400-800 millió forintba került volna. Közben 2003-ban egy magyar tulajdonosokból álló cég, a Jégcsarnok Kft. egy finn típusterv alapján kezdett építeni létesítményeket, elsõként a debreceni készült el, 2004-ben adták át. – A Jégcsarnok Kft. az ország több városában épít ilyen létesítményt, és a kialakult gyakorlat szerint az önkormányzat adná a tulajdonában lévõ telket a szükséges infrastruktúrával, míg a felépítmény, a tereprendezés és az üzemeltetése lenne a cég költsége – ismertette a tehervállalás mértékét Horváth Zoltán, sportért felelõs alpolgármester. – A közgyûlési határozat szerint Kertvárosban, a Rózsadomb aljában lenne ez a terület, a beruházáshoz még kell a közgyûlés jóváhagyása – tette hozzá. Az üzemeltetésre létrejövõ gazdasági társaságban nem lennénk tulajdonosok, a cég felügyelõbizottságában vennénk részt. Hétköznap délelõttönként kapnánk jégidõt, amikor az oktatási intézmények vihetnék a gyermekeket korcsolyázni. A Jégcsarnok Kft. által felépített csarnokok 36 óránál rövidebb idõre a jég leolvasztása nélkül átalakíthatók hagyományos csarnokká, a nyári egy hónapos leállás alatt is csak a jeges sportok szünetelnének, maga a csarnok nem zárna be. A csarnok bankkölcsönbõl épülne, aminek 10 év a futamideje, ezalatt évi 100-110 milliós (ennek felére önkormányzati) bevételi garanciát kell vállalni. – A más városokban tapasztaltak szerint a kihasználtsággal nem lesznek gondok, a megnyitás után mindenütt meredeken emelkedett a látogatottság – mondta Bárdi Károly, a Jégcsarnok Kft. igazgatója. – Nekünk kissé hirtelen jött a pécsi felkérés, hiszen szinte a teljes kapacitásunk lekötött, de természetesen örömmel vállaltuk, és eleget is tudnánk neki tenni. Az elvi megállapodáson túl azonban írásos még nem született, bár mindkét fél hajlandósága adott.

Fotó: Laufer László, Löffler Péter

A létesítményt még 1981-ben adták át, azóta üzemel és fogadja ősztől tavaszig, időjárás függvényében, a kicsiket és nagyokat. A kétezres évek elején felmerült, hogy a létesítményt befedik, ám ebből a tervből nem lett semmi. Hogy a pécsiek szeretnek korcsolyázni, az abból is látszik, hogy nap mint nap több százan siklanak a pályán.

A korcsolyázás már több mint 100 évvel ezelőtt is népszerű volt. A 19. század végén a környező patakok kiöntött területein, amint megfagyott a víz, rögtön korcsolyát húztak a pécsiek. Később divattá vált, hogy több iskola udvarán alakítottak ki korcsolyapályát, így a Bártfa utcain, a Jókainál, a Köztársaság térinél. Az 1960-as években közkedvelt volt a Balokány-ligeti teniszpályákon kialakított jégpálya is.

 

A negyven éve működő pécsi műjégpálya igaz nem nagy, nincs befedve, de így is kedvelik. Nemcsak azért járnak ide a fiatalok, hogy korcsolyázzanak, hanem ez egyben találkozóhely is. Van aki korcsolyázik, van aki csak nézelődik, van aki ismerősével beszélget. A lényeg: mindenki jól érzi magát a szabadban.

Pécs mediterrán város, de így is sikerült a téli olimpiák történetébe beírnia nevét. 2018-ban a phjongcshangi téli olimpián megszületett Magyarország első aranyérme a téli olimpiák történetében. Az 5000 méteres rövidpályás gyorskorcsolya váltóban a magyar csapat, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang mellett két pécsi sportoló, Knoch Viktor és Burján Csaba állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!