muzsikusok

2018.01.10. 14:00

A sokat látott hegedűművész és a fiatal, tehetséges brácsás nyert

Egy művésznek kiemelten fontos a közönség szeretete, így a Pannon Filharmonikusok zenészei izgatottan várják ​év végén, hogy a netes és közvetlen szavazatok alapján ki lesz az Év legkedvesebb muzsikusa. A 2017-es ​esztendőre ezt a címet Martin Lászlóné B​iró Zsófia hegedűművész és Tuzson Tamás brácsaművész érdemelte ki.

Mészáros B. Endre

– Mit gondolnak, mi eredményezte a közönségsikert?

B. Zs.: – Ezúton is köszönöm mindenkinek és egyáltalán nem számítottam rá. Talán az szólt mellettem, hogy 34 éve vagyok a tagja a zenekarnak első hegedűsként, tehát szinte minden koncerten szerepelek.

T. T.: – Én is sokszorosan köszönöm, hiszen csak az ötödik évadomat töltöm az együttesben. Úgy hiszem, sokat segített, hogy idén elindítottuk a Művészbejáró kamarakoncert sorozatot, melynek aktív részese vagyok.

– Mi tartja itt és mi hozta ide?

B. Zs.: – Lett volna lehetőségem Olaszországban zenélni, de én mindig is itt szerettem volna élni, hiszen itt születtem, itt él a családom. Kedvelem a várost, a zenekarban is jól érzem magam és semmit nem bánok az itt töltött időből.

T. T.: – Sümegről érkeztem a PTE-re, és már az egyetemi évek alatt igen jó viszonyba kerültem a zenekarral. Mindig is az volt a célom, hogy szimfonikus együttesben zenéljek, és itt tökéletes a hely és a légkör.

– Miért lesz valaki brácsás?

T. T.: – A sztereotípia az, hogy akinek a hegedű nem megy, az mélyhegedűre vált. Mondanom sem kell, ez nem így van, más játékot kíván ez a hangszer. Engem pedig a mély tónusú hangja fogott meg.

– Milyennek szeretné látni az életét egy fiatal zeneművész tíz év múlva?

T. T.: – Olyan zenekari muzsikusként, aki majd akkor is élvezi, amit csinál.

– Mi motivál egy tapasztalt művészt?

B. Zs.: – Inspirálnak a világhírű karmesterek és szólisták, akik a zenekarnál megfordulnak. Külön kiemelném Howard Williamset, aki előkészítette a nagy ugrásra az együttest.

– Szólambeosztó a titulusa. Ez mit jelent?

B. Zs.: – A karmesterekkel és a koncertmesterrel egyeztetve havonta én osztom be az első hegedűsök munkarendjét, hogy ki melyik műben fog szerepelni.

– Kik voltak azok a kiemelkedő művészek, akik így azonnal beugranak az elmúlt évtizedekből?

B. Zs.: – Maxim Vengerovot, Lendvai Józsefet és Baráti Kristófot emelném ki a hegedűművészek közül, valamint Várdai István gordonkaművészt és Jandó Jenő zongoraművészt.

– Hogy lazít egy hegedű- és egy brácsaművész?

B. Zs.: – Utazni nagyon szeretek, tenger, Balaton, Orfű, szóval a víz közelsége nyugtat meg. Emellett van két cicánk és egy magyar vizslánk. Továbbá tornázom, úszom, biciklizek és korcsolyázom, ha van rá idő és lehetőség.

T. T.: – A menyasszonyommal, Szente Melindával, aki operaénekesként szintén itt végzett Pécsett, sokat járunk kirándulni. Emellett nálunk külön szertartása van a közös főzésnek.

Pécs és Sümeg

Marin Lászlóné Biró Zsófia 1960-ban született Pécsett. A Zeneművészeti Főiskolán Gyermán István tanítványa volt, dolgozott a pármai szimfonikusoknál, 1984-től a pécsi szimfonikus zenekar tagja. Azóta tanít is, 22 éve a Nevelési Központ Művészeti Iskolájának hegedűtanára. Férje pszichológus.

Tuzson Tamás 1988-ban született Tapolcán. Sümegre járt általános iskolába, Veszprémben érettségizett a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában, a PTE Művészeti Karon 2013-ban végzett, azóta tagja a Pannon Filharmonikusoknak, 2015-ben tanári szakon is lediplomázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!