Piac

2018.09.07. 20:00

A várakozással ellentétben drágább az almapaprika

Az elmúlt héthez képest kissé magasabbak az árak a piacokon, dinnye pedig csak mutatóban van.

H. Zs.

A múlt héten még halomban állt a görögdinnye több asztalon is a pécsi vásárcsarnokban, azonban mára elfogyott. Csütörtökön szinte csak mutatóba kínáltak néhány helyen Görögországból származó dinnyét, de ennek az ára már közelített a 300 forinthoz. Sárgadinnyéből is jelentősen csökkent a kínálat, az árak alapján ezek az utolsó hazai szedésből származnak, mert olcsóbbak, mint a külföldről behozottak.

A várakozással ellentétben nemhogy nőtt volna az almapaprikából a kínálat, hanem csökkent és az ára is felfelé mozdult el. A múlt héten 260 forintért is kínálták, ha valaki egy zsákkal vásárolt, most azonban 300 alatt nem láthattunk sehol. Ugyanakkor a megkérdezett kereskedők sem vigasztalták semmi jóval a vásárlókat. Mint mondták, nem érdemes arra várni, hogy olcsóbb lesz az első osztályú áru.

– A termelők idén eleve kisebb területen ültettek almapaprikát, mint tavaly, de a termés is kevesebb lett. Az első szedések, amikor a legszebb paprikákat gyűjtötték be, lassan elfogynak, ezt követik majd a kisebb, vékonyabb húsú termések, ezeknek talán majd alacsonyabb lesz az ára.

Aktuális árak a baranyai piacokon (forint/kilogramm)

Alma 159–450

Almapaprika 300–380

Bogyiszlói paprika 400–650

Burgonya 170–290

Cukkíni 250–450

Csemegekukorica 100 Ft/cső

Csemegeuborka 360–640

Cseresznyepaprika 430–550

Fehérrépa 890–1400

Fokhagyma 900–1500

Görögdinnye 280

Kalifornia paprika 470–790

Kapor 100–200 Ft/csokor

Karalábé 170–240 Ft/db

Kápiapaprika 280–599

Kígyóuborka 390–499

Körte 250–490

Lecsópaprika 290–350

Nektarin 550–650

Őszibarack 550–650

Padlizsán 340–450

Paprika (sárga húsú) 399–690

Paradicsom 190–690

PCR paprika 390–690

Sárgarépa 299–399

Szilva 250–450

Szőlő 399–690

Tojás 19–45 Ft/db

Tök 250–290

Vöröshagyma 199–350

Zeller 200–250 Ft/db

Zöldségzöld 80–100 Ft/csomó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!