Sportcsarnok is épül

2021.10.21. 14:00

Az új élelmiszerbolt mellett piacteret alakítanak ki Bólyban

Sportcsarnok és a helyi igényeknek megfelelő, új élelmiszer-áruház építését tervezi az önkormányzat – a beruházások megvalósításához a helyi építési szabályzat módosítása szükséges, elsőként a lakosság véleményére kíváncsiak.

Wald Kata

Fotó: Laufer László

Sportcsarnok és élelmiszer-áruház építését tervezi az önkormányzat. A sportlétesítmény az általános iskola tőszomszédságában, azzal összeköttetésben épülne, a jelenleg élelmiszerboltnak, valamint a pedagógiai szakszolgálat irodájának helyet adó épületek helyén – ezeket elbontanák. A vásárlási lehetőségek azonban nem csorbulnának – a Szabadság utca északi bevezető szakaszánál a helyiek elvárásainak megfelelő, új élelmiszer-áruházat építene a város.

A beruházások megvalósításához a város helyi építési szabályzatának módosítása szükséges. A helybéliek lakossági fórumon tehetnek észrevételeket a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, amit a koronavírus-járványra tekintettel online hirdettek meg. November 2-ig várja az önkormányzat e-mailben a véleményeket, javaslatokat.

A tornacsarnok a tervek szerint közel kétezer négyzetméter alapterületű lenne, benne lelátóval, öltözőkkel, büfével, az emeleti részen konditeremmel. A helyiek igényei szerint megépülő, a város szélére tervezett, parkolókkal ellátott élelmiszer-áruház mellett pedig dohánybolt, és a helyi termelők és mozgóárusok számára értékesítési helyszínt biztosító fedett piactér is helyet kapna.

Tanuszodára nyertek támogatást

Mint arról beszámoltunk, tanuszoda épül Bólyban az „Úszó Nemzeti Program” keretében, nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként, szintén az általános iskola tőszomszédságában, a tervezett tornacsarnok mögött. Összesen mintegy 17,8 milliárd forint kormányzati forrásból hét hazai településen épülhet ilyen, az úszásoktatást is elősegítő létesítmény – ezek egyike Bólyban valósulhat meg.

Az új tanuszodában megtalálható lesz egy mélyebb, vízi sportok űzésére is alkalmas medence, valamint egy 70 centiméteres vízmélységű oktatómedence. Az öltözők, zuhanyzók mellett egy szauna is helyet kap majd a létesítményben. A kivitelezés várhatóan jövő tavasszal indul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!