Gazdátlan Pécs

2021.05.17. 20:00

Még a holokauszt-emlékmű alól is eladták a területet

Miután néhány hete jelentették be, hogy a baloldali városvezetés nyolcvanegy pécsi ingatlan eladására készül, az is kiderült, hogy több mint tíz évvel ezelőtt még a roma Holocaust emlékmű alól is eladták a talajt a szocialisták, ami azóta is egy magánbirtokon található.

Bóka Máté

A „Lánc utcai ingatlan” – csak így emlegették az ottani rendelőintézet előtt található 4458 négyzetméteres telket abban a 2008-as szerződésben, amely egyelőre még elérhető a pécsi önkormányzat holnapján. Az ingatlant a szocialisták – Tóth Bertalan mostani MSZP-elnök alpolgármesterségének idején – nettó 338 millió értékesítették. Formája meglehetősen szokatlan, hiszen a rendelőintézet előtti téren átlósan terül el, egyfajta hullámvonalat rajzolva a területre, ami önmagában kérdéseket vet fel a beépítési lehetőségeivel kapcsolatban.

Mindenesetre a baloldali városvezetést az nem zavarta különösebben az értékesítéskor, hogy a telken található a Roma Holocaust emlékmű, amelyet éppen a az ellenzéket most irányító Gyurcsány Ferenc kormányfő egyik minisztere, Göncz Kinga avatott fel alig néhány évvel a telek eladása előtt.

A baloldaliak ugyan beleírták az értékesítési határozat egyik sorába, hogy a vevőnek át kell telepítenie az alkotást, de ebből nem lett semmi, jelenleg is magánterületen áll az emlékmű. A cigányság tragédiáját, a haláltáborokba történő elhurcolásukat, a gázkamrákban bekövetkező meggyilkolásukat jelképező alkotás felállítását egyébként az a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület kezdeményezte, amely immár arra kényszerült, hogy eladja a belvárosi székházát is, mert azt nem tudja fenntartani, ezzel pedig egy harminc éves történet zárul le.

A 2008-ban a Magasházat, a Munkácsy-rendelőt és a Lánc utcai telek mellett további ingatlanokat megvásárló Milton-csoportot hosszú ideig spanyol befektetőként emlegették, de már az egyes ingatlanokat megvásárló, különböző spanyol fantázianeveket kapott cégek székhelyei mind magyarországiak voltak ugyanazzal az ügyvezetővel és címmel, és már akkoriban sokan inkább baloldali körökhöz köthető érdekcsoportnak tartották őket.

A Lánc utcai teleknek azóta már új tulajdonosa is lett.

Akkori és mostani MSZP-sek

A korábbi, hatalmas ingatlancsomag értékesítése idején az akkori szocialista többségű városvezető koalíciót erősítette Tóth Bertalan mellett Nyőgéri Lajos, aki a Péterffy-érában jelenleg harmadik alpolgármesterként segíti az önkormányzat munkáját. Szintén már akkor városi képviselő – és bizottsági elnök is – volt Sík László Lajos, valamint Kunszt Márta, aki azonban ma már Gyurcsány volt pártja helyett Gyurcsány újabb pártjában, a Demokratikus Koalícióban politizál.

Már abban időben is Puch Lászlót, az MSZP volt pártpénztárnokát tekintették a városvezetés döntéseiben legbefolyásosabb politikusnak, akit 2009-ben Tasnádi Péter tragikus halála után meg is választottak a párt megyei elnökének és ugyenekkor az MSZP baranyai küldöttei Gyurcsány Ferencet javasolták pártelnöknek az MSZP közelgő tisztújító kongresszusán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!