Fesztivál

2018.10.01. 14:00

Megfőzték a zsűrit Geresdlakon a Pasi Gőzgombócok a hétvégi fesztiválon

Csaknem nyolcezren vettek részt a szombati, 12. Gőzgombóc Fesztiválon, ahol teltházas koncertet tartott Rúzsa Magdi.

Zs. J.

Nagy volt a sürgés-forgás a fesztiválsátorban szombat délelőtt, ahol 29 csapat serénykedett, hogy finomabbnál finomabb gőzgombócokat készítsenek. Ha az ember odament kíváncsiskodni, hogyan készül a geresdlaki gőzgombóc, rögtön sorolták mennyi lisztet, élesztőt, sót kell használni. Volt, aki a gombócot babfőzelékkel, párolt káposztával, húsos káposztával, sült oldalassal, sült szalonnával vagy aszalt gyümölccsel, lekvárral tálalta. Elmondhatjuk, két egyforma nem készült, hisz minden csapat más és más recept alapján dolgozott.

 

Tavaly a Knédli Rézit, a kékfestő ruhába öltöztetett vándordíjat az Amiteszeliszol geresdlaki csapat hódította el, akik újragondolták a gőzgombócot, és mint egy hamburgert készítették el. A tésztát félbevágták és megtöltötték babfőzelékkel és tarjával.

– Először hatévesen vettünk részt a rendezvényen ovis csapattal, de ezt már túlnőttük. Tavaly eldöntöttük, hogy indulunk, tizenhárman össze is álltunk. A lányok megtanulták a gőzgombóc készítését, mi pedig a babgulyásért és a hangulatért voltunk felelősek – mondták egymás szavába vágva Kollár Márk és Ivánkovics Máté. – Hobbiszakácsok vagyunk, idén teljes kiőrlésű gombócot készítünk és baconnel töltjük meg. Az eredményhirdetés után összepakolunk, hazamegyünk átöltözni és este jöhet a bál.

A zsűrinek idén nagyon nehéz dolga volt, két csapat, a Pasi Gőzgombócok és a Daloló Gombócok között vacilláltak. Végül a szakmai díjat a dr. Rill Zoltán helyi állatorvos által vezettet Pasik hódították el, akik mellett szólt, hogy a hagyományra építettek, aszalt szilvával tálalták a gombócokat. A Daloló Gombócok különdíjban részesültek, de díjat kapott a legfiatalabb versenyző, a négyéves Majorosi Martin, aki a Töltött Galambokat erősítette, és a legidősebb is Jósfai Jánosné, aki 82 évesen a Kékösi Asszonyok és Legényeknél sürgött.

– Sváb vagyok, és mert a környékünkön nincs ilyen fesztivál, ahol hagyományos sváb ételeket készítenének, így rábeszéltem a férjemet, hogy jöjjünk el – mondta egy nyugdíjas hölgy, aki Szekszárdról érkezett. De jöttek buszok Budapestről, Gyuláról, Hevesből is.

Az idei Gőzgombóc Fesztivál új rekordot döntött, közel nyolcezren vettek részt rajta. Aki idén lemaradt volna a fesztiválról, annak egy évet kell várnia, hogy jövőre megkóstolhassa a geresdlaki gőzgombócot.

Az eredeti recept az otthoni munkához

Kimérünk 60 dkg átszitált lisztet. 1 dl tejet édesítünk 2 kávéskanál cukorral, majd 1 kocka élesztőt összemorzsolunk bele, ezt a liszt közepébe készített mélyedésbe öntjük, kicsit összekeverjük liszttel. 10 percig keljen lefedve, melegen. Beleteszünk 1 tojást, 2 evőkanál zsírt, 1 teáskanál sót, és langyos vízzel kidolgozzuk lágy tésztává. 25 percig keljen a kelesztőtálban. Lazán kisodorjuk, olvasztott zsírral és grízzel meghintjük. Vas vagy vastagabb teflon lábast fagyos zsírral kizsírozunk. Beleültetjük a gombócokat, hagyjuk, hogy a zsír szépen elolvadjon, a gombócok oldalát is zsírozzuk. Addig sütjük a gombócok alját, míg kissé színesek lesznek, ekkor melléöntjük a sós vizet, hogy a gőzben párolódjon. Fél óra múlva leemeljük a fedőt, és minden oldalát világosbarnára pirítjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!