Hajtás, pajtás

2018.10.01. 11:30

Rekord gyorsan űzték a rókákat a futók Pécs és Kaposvár között

Immár huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a PTE Rókaűzők váltófutóversenyt Pécs és Kaposvár között. A nagy hagyományokkal rendelkező megmérettetés mit sem vesztett népszerűségéből, erről tanúskodik, hogy összesen 45, 4–12 fős csapat futotta végig a dupla maratoni távot.

Miholics Zoltán

Ha valakit a pécsi 48-as térre fújt az élénk szél szombat reggel kilenc óra körül, nagy sürgés-forgásra lehetett figyelmes. Ki melegített, ki pólókat vagy elemózsiát osztogatott, akadtak, akik az útvonalat böngészték, és közben hallgatták a teret betöltő hangon információkat, tanácsokat osztogató főszervezőt, Péter Attilát.

 

A Rókaűzők doyenje többek közt elmondta, csaknem negyedszázada rendezik meg a váltóversenyt, amelynek különlegessége, hogy most első alkalommal Pécs a kiindulópont és Kaposvár a végállomás, így akik ismerik is a megszokott útvonalat, ebben az irányban most próbálhatják ki először. Ezt követően Miseta Attila, a PTE rektora mondott rövid beszédet, hogy aztán pontban kilenckor kezdetét vegye a verseny, az első – a Szentágothai János Kutatóközpontig tartó – szakasszal.

A versenykiírás értelmében a 12 részre tagolt, 84 kilométeres távot 4 vagy 12 fős vegyes csapatoknak kellett megtenniük, előbbiben minimum 1, utóbbiban legalább 4 hölgy részvételével. A szimbolikusan a PTE főépületétől Kaposvár főteréig tartó útvonal a Mecsek és a Zselic legszebb tájain át, de végig aszfaltozott úton vezetett, a legrövidebb – az utolsó – táv 2,6 km-es, a leghosszabb – a zselici erdészeti úton át vezető – pedig 13 kilométeres volt.

A csapatok öt kategóriában neveztek: középiskolások, egyetemisták, amatőr futóklubok, munkahelyi társulások és vegyes csapatok mérték össze erejüket.

Ha valaki végigkövette a versenyt résztvevőként, segítőként vagy szurkolóként, megtapasztalhatta, hogy ez tipikusan az a rendezvény, amelyiken bár az eredmény is fontos, de messze nem elsődleges. A több száz futó és legalább ugyanannyi kísérő, érdeklődő a legnagyobb barátsággal, előzékenységgel viseltetett a másik iránt, és aki épp nem versenyzett, egyaránt biztatta társait, de az ellenfél futóit is.

A kaposvári díjkiosztón pedig együtt örültek saját és a többiek eredményeinek, utána pedig egymással keveredve, családként ültek a vacsoraasztalhoz.

A BMEnők értek elsőként célba

Ha már verseny, essék szó az eredményekről is. A Rókaűzők 2018-as kiírásának győztese a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem BMEnők csapata lett, mégpedig meglepő, 5 óra 17 perc 35 másodperces idővel, ami a váltóverseny történetének eddigi legjobb időeredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!