Baranyai körkép

2018.02.18. 11:30

Soha nem megy ki a divatból a házasság, örök értéket jelent

Több mint egy évtizede rendezik meg Magyarországon a házasság hetét. Idén ezt február 11–18. között tartják. A kezdeményezés természetesen a házasság és a család fontosságára igyekszik ráirányítani a figyelmet.

Jeki Gabriella

Folyamatosan növekedik a házasságkötések száma. Az utóbbi húsz év legtöbb esküvőjét az országos adatok szerint 2016-ban tartották. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly január és november között 48,2 ezer házasságot kötöttek, ami 2,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától.

A nyári hónapok a legnépszerűbbek

Az előzetes adatok szerint 2017 augusztusában összesen 7620 házasságkötésre került sor. Ez a január–november között megköttetett frigyek 16 százalékát tette ki. A nagy nap időpontja szempontjából az augusztus után a július, szeptember és május számít a legnépszerűbb hónapnak.

– Tavaly január és november között ezer lakosra 5,4 házasságkötés jutott országosan – mondta ennek kapcsán Kamarás Ferenc demográfus, a KSH statisztikai főtanácsadója. – Az ezer lakosra számított mutatót tekintve jelentősek az országon belüli területi különbségek.

A párok egyre érettebb korban házasodnak – 2000 és 2016 között az először házasulók átlagos életkora mindkét nem esetén öt-öt évet emelkedett: 2016-ban a nők 29,7 évesen mentek férjhez, míg a férfiak 32,5 éves korukban nősültek. A vőlegények rendre idősebbek menyasszonyuknál, és mindössze 9,1 százaléknál azonos a házasságra lépők életkora.

A házasság misztériumát kutatják

A Pécsi Egyházmegye is csatlakozott a házasság hete programsorozathoz. – A házasság és így a család szerepe a nyugati civilizációban egyre hanyatlik – hívják fel a figyelmet. – Egyre növekszik az élettársi kapcsolatok száma, egyre későbbi életkorban kötnek házasságot a párok, kevesebb gyermek születik, és a megkötött házasságok 70 százaléka három éven belül felbomlik. A jelenség nem új keletű, közel két évtizede éppen ennek a tendenciának a megállítását célozza a házasság hete kezdeményezés, amelyben hazánk 2008 óta vesz részt a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Hozzátették, hogy a programsorozat célja az is, hogy a társadalom figyelmét a házasság értékére irányítsa, hiszen a család mint intézmény az emberiség létének legalapvetőbb, legősibb, legmegtartóbb, legegészségesebb sejtje.

Ingyenes előadásokkal készültek

Közel két évtizede Angliából indult el a házasság hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Pécsett is több ingyenes előadást hallhatunk a témában a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. jóvoltából. – Vajon mitől lett egy angol házaspár 21 évvel ezelőtti magán kezdeményezése nemzetközi szinten is ilyen népszerű? – tette fel a kérdést Macher Tivadar lelkipásztor, akivel Herjeczki Kornél, a házasság hete koordinátora beszélgetett szerdán az Irodalmi Kávéház rendezvénysorozat részeként megrendezett előadáson. Ugyancsak a házasság hete keretében hallhattuk Pécsi Rita előadását Krízisek és lehetőségek a felnőttkor életszakaszaiban címmel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában