Tömeges elbocsátás: 700 dolgozótól válik meg az Elcoteq
Mik ezek?
XA Munka Törvénykönyvében előírt eljárás lefolytatása során várhatóan 400 fő saját dolgozótól és 300 fő bérelt kollégától lesznek kénytelenek megválni. A tervezett csoportos létszámleépítést az indokolja, hogy a piaci helyzet miatt a vevői megrendelés-állomány csökken, így a foglalkoztatotti létszám jelenlegi szinten tartása már nem megoldható.
Az Elcoteq jogi- és kommunikációs igazgatója, Krippl Zoltán a Dunántúli Naplónak megerősítette a leépítésre vonatkozó információinkat, de hozzátette, hogy a jogszabályi előírás miatt egyelőre nem léphetnek egy hétig, majd tizenöt nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytassanak. A tárgyalások eredményeként alakul ki majd az elbocsátottak pontos létszáma, erről is tájékoztatják a munkaügyi központot.
Miután a cég idén év elején bezárta romániai gyárát, a tallini üzemeket pedig eladta, remény nyílt arra, hogy az európai termelés a jövőben a társaság pécsi és cserkúti gyáraira koncentrálódik. Pécsett egyébként 4200 fő dolgozik, 2007-ben a létszám megközelítette a hétezret.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 149 hozzászólás érkezett-
149. frici 2009. szeptember 26. 23:16
Alki7-nek: Biztos van olyan vezető, aki ért is a munkájához, meg az ott folyó munkafolyamatokhoz, de az én fönököm (8 általánosa van, ha jól hallottam, és úgy termelési igazgató) nem olyan,
-
148. alki7 2009. szeptember 15. 11:43
Frici, azért álltalánosítani nem szabad a főnököket,körülöttem olyanok vannak,akik magas szinten képviselik a szakmát.Én inkább olyanra gondolok,aki csukott szemmel bök rá a listára,hogy kit is rúgjon ki.Szerintem az ilyenek már egyre kevesebben vannak.DE VAN!
-
147. frici 2009. szeptember 14. 21:04
Alki7-nek:igaz, a betanított munkás, és a munkája tényleg többet ér, mint a hozzá nem értő fönökség, és sajna pont ezek az emberek, akik hajtanak azok vannak kirugva, tudok ilyenről
-
146. alki7 2009. szeptember 14. 19:10
Frici! Nem akarok különbséget tenni!De most megint kiválló dolgozókat küldtek el,vagy minősítettek vissza.Ebből mi következik?A maradottaknak több munka,csökkenő karbantartotság,üzembiztonság,növekvő állásidő,a meghibásodás miatt.Erre akartam utalni.És ezért bónusz óne.Ne értsd félre,nem becsülöm le a betanított munkát!Sokukat többre tartom,mint a vezetők némelyikét,mert olyanra képessek,amit én nem csinálni.Megbecsülni kellene őket.
-
145. frici 2009. szeptember 14. 15:03
igaz, hogy a betanított munkára lesz ember, de ehhez normális vezetőség kell, és nem olyanok akik "fenn hordják az orrukat", mint ha az "atya úristenek lennének", na meg nem kellene különbséget tenni a sima, és a kölcsönzős dolgozó közt, a szakszervezet pedig elmehet "kapálni", csak saját pozícióikat védik, még Szerencse, hogy nem vagyok szakszervezeti tag
-
144. alki7 2009. szeptember 14. 12:27
Az a baj,hogy nincs aki összefogja az embereket.Szakszervezet ugyan van,de minek.
-
143. nn 2009. szeptember 14. 12:22
Alki7-nek igaza van aki dolgozott annak idelyén a Nokia-ban az tudja milyen egy jó munkahely!!!
-
142. alki7 2009. szeptember 14. 08:24
Frici! A betanított munkára mindig lesz ember!A jó szakemberek viszont elmennek,mert könyebben találnak más munkát.Mindig lesz ember aki az elko-ban dolgozzon.Egy állandó gárda, ember barát vezetéssel biztos,hogy minőségibb munkát tudna végezni.
-
141. frici 2009. szeptember 13. 21:26
a nagy fejeseknek van jó soruk, megkapják a több százezres fizetésüket, meg a több milliós céges autót, és kész, a dolgozó meg azért van, hogy a fönökségnek a luxusait eltartsa
-
140. operator 2009. szeptember 12. 20:55
üzenet....
legal-nak, ha, az elcoteq-ben dolgozoknak jó sorsuk van, akkor ajánlom neked: 12 órában operátorként a csavarozás munkafázisát, egy 20 perces szünettel és két 10 perces szünettel/ö:40 perc/. Tényleg nagyon jó dolog lehet!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









