Bedőlt hitelek: nincs segítség?
Mik ezek?
XSokan kétkedve fogadták a kormány a lakáshitelesek megsegítését célzó ötleteit, mondván, a gyakorlatban ezek nem jelentenek könnyebbséget. Ezek közé tartozok az is, hogy a már árverezésre bocsátott ingatlanokra az önkormányzatoknak elővásárlási joguk van, amelyeket azután a piacinál kedvezőbb feltételekkel bérbe adhatnak az adósoknak.
A megyében az általunk megkérdezett önkormányzatok közül Komlón akár már működhetne is a dolog. Páva Zoltán, a város polgármestere elmondta, az önkormányzat hetvenmillió forintos lakásvásárlási alapját használhatják erre a célra.
– A gond az, hogyha valaki nem tudja törleszteni a hitelét, vajon hogyan fizetné meg a piacihoz közelítő lakbért az önkormányzatnak – jegyezte meg. Komlón már többen is érdeklődtek a lehetőség iránt, de még senki sem adott be írásos kérelmet.
Pécsett még nem dolgozták ki az ezzel kapcsolatos ügymenetet. Nagy Csaba, a város polgármestere azt mondta, napokon belül elkészül a szakmai állásfoglalás, ami azután a szakbizottság elé kerül. Pécs azonban – amint az alpolgármester fogalmazott – már az év elején, a szocialisták irányítása alatt csaknem száz százalékban kimerítette hitellehetőségeit, így újabb hitelt ilyen célra biztosan nem vesznek fel.
Mohácson egyelőre mindez nem téma. Szekó József, a Duna-parti város polgármestere úgy vélekedett, hogy az államnak ahelyett, hogy az önkormányzatokra hárítaná ezt a feladatot, a több tízmilliárdos hasznot bezsebelő bankokat kellett volna rászorítania méltányosabb eljárásra. Hozzátette azt is, megítélése szerint különféle spekulációkra, nyerészkedésre is okot adhatna, ha az önkormányzatok megvásárolnák az adósok lakásait.
Áthidaló kölcsönt is igényelhetnek a bajba jutottak
Az Országgyűlés márciusban fogadta el a lakáskölcsönökre vonatkozó, állami készfizető kezességről szóló törvényt. Annak alapján, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját, 2010. június 30-ig igényelhet lakáshitelére úgynevezett áthidaló kölcsönt. A törlesztéssel bajba kerültek két évre kérhetik az áthidaló kölcsönt a banktól, és ennek 70-80 százalékát a magyar állam fizeti. Mindennek feltétele, hogy a lakáshitel havi törlesztéséből tízezer forintot továbbra is fizessen az adós, a többit fedezi az áthidaló kölcsön.
A júniusi törvénymódosítás után már azok is élhetnek ezzel a megoldással, akik nem lettek munkanélküliek, de anyagi helyzetük annyira megromlott, hogy nem tudják fizetni az eredeti részleteket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön szerint kinek a dolga segíteni a fizetésképtelen adósokat?
- Az állam feladata 46.67%
- Az önkormányzaté 10%
- Senkié 43.34%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 36 hozzászólás érkezett-
36. Olvassatok!!! 2009. szeptember 10. 12:12
Olvassatok és fogjatok végre össze!!!
http://www.magyarokszovetsege.hu/content/letrehozhatsz-gyorsreagalasu-oenvedelmi-zonat -
35. Ne itélj 2009. szeptember 5. 19:24
Nem gondolom, hogy bárkinek joga van itélkezni mások felett. Én is tévedtem, felvettem a hitelt.
De:
-nem akartuk a szüleinket szociális otthonba tenni, mire felépült a házunk, meghaltak.
-kirepült egyik gyerekünk, másik jelenleg tanul.
-semmilyen támogatásból nem részesültünk soha, mert jólkereső közalakalmazottak vagyunk,
-előttünk a város nem söpör, nem lapátol havat és nem nyírja a füvet, nem épített ki közművet, mert komoly önrésszel épült az is.
-nem kaptunk beiskolázásit, nem járt családipótlék a szakmunkás évekre.
- nem kaptunk soha gázár és fűtés támogatást
És igen ! Megtanultam! Félművelt bunkó voltam amikor felvettem.
Mert tőlem a város kisajátított 200m2 telket a közmű és út miatt, nulla forintért
Mert az állam törvényes lehetőséget ad arra, hogy a bank magánnyugdijpénztára a tavalyi teljes nyugdíjjárulékomat elsikkasztotta, /ua. aki a hitelemet megemelte/Viszont ez a bank az amelyiknek az első féléves nyeresége meghaladta a 80miliárdot.
És tudnám még sorolni. "Azért" úgy gondolom, hogy ne itélkezzünk! -
34. Azért 2009. szeptember 3. 20:01
ne keverjük a szezont a fazonnal!
1. Csak azok szívnak nagyon, akik devizahiotelt vettek fel, a forint alapú hitelek részletei korántsem változtak annyit
2. Aki a devizaárfolyamra spekulált és eddig rhogott rajtam, aki forintban vettem fel a hitelt, nekem ne rinyáljon,hanem fizessen. Alapvetően arról van szó, hogy a sok pénzügyből félművelt bunkó azt hitte, hogy megütötte a főnyereményt, most pedig velem akarja megfizettetni a számlát.
3. Az állami segítség a legrosszabb dolog, mert arra tanitja a fenti pénzügyi zseniket, hogy más káárára ugyanígy viselkedjenek mint eddig.
4. Lefgogadok, hogy az új konstrukciónak az lesz a következménye, hogy az önkormányzatok által megvásárolt lakásokban az eredeti tulaj szarért-hugyért fog lakni, majd pedig öt év múlva negyedáron megveszi, mivel az lakott. Így privatizálták az összes panellakást is, aminek most még a felújítási költségét is kétharmadban az én adómból fizetik...
Ez az ország mindig a simliző, sumák, munka nélkül szerzett pénzre és segélyre vágyó csórhe uralma alatt állt és fog még évtizedekig állni... -
33. Dollár papának 2009. szeptember 3. 17:23
Állam felelőssége ott van, - ez nemcsak nálunk van így, a sok törvényalkotó, van belőlük bőven - hogy nem előrelátó, a törvényalkotás nem időszerű, nem követi szorosan a folyamatokat. Ma sokan saját megélhetésükért vesznek rá másokat az üzletre, azért vállalnak el bizonyos munkákat, mert más kilátásuk nincs, magukra, a családjukra gondolnak, hogy ne kerüljenek utcára.
-
32. 7-nek 2009. szeptember 3. 16:46
Az állam a felelős! Ők tartják alacsonyan a dolgozók bérét! Nem lehet mindenki főnök aki annyit tesz zsebre amennyit elbír. Nekem az elmúlt években nem emelkedett a fizetésem, csökkent, állami munkahelyen dolgozom de nem vagyok vezető. A hitelem az egekig nőt, a felvételnél számoltunk, hogy mit bírunk beválalni, a válság miatt az egész összeomlott.
-
31. "Sheriff" 2009. szeptember 3. 15:48
Ezzel az állam segítse, vagy ne a fizetésképtelenné vált, vagy súlyos helyzetbe került adósokat témával megint nagyszerűen egymás ellen uszíthatja az embereket a politikai elit! Aki nehéz helyzetben van, az várja a segítséget, aki pedig nem, az azt mondja, hogy minek az én pénzemből segíti az állam az adósokat, mindenki vállalja a kockázatot. Ez a tipikus "magyaros" önzésre építve sikerülni is fog...
-
30. Kérdés 2009. szeptember 3. 15:38
Ez a szavazás is megérdemelne egy faszkorbácsolást...
Kinek a dolga segíteni? És az állam vezet 46%-al. Miért az ő feladata? Miért az állam vállalja felelősséget más rossz döntése után? Persze lehet azt is nézni, és jogos is, hogy az állam is csak rossz gazsda, aki rossz döntéseket tud hozni, de akkor is felnőtt emberek írtak alá szerződéseket, és most másra mutogatva mosakszanak... -
29. pj 2009. szeptember 3. 14:13
Én azon szerencsések közé tartozom, aki tudja fizetni a részleteit, mert bekalkuláltam a kockázatot, van tartalékom, és végszükség esetén családi segítségem is, mégis fel vagyok háborodva a bankok pofátlanságán!
-
28. Kérdés 2009. szeptember 3. 14:06
Csak pár dolgo még eszembe jutott:
1. A kamattámogatás fix végig (20 év), de kezelési költséget, vagy bármi mást akkor és ott emel a bank ahol akar. Így ha a kormány azt mondja, hogy amit eddig az ügyfelek helyett fizetett azt a továbbiakban nem fizeti ki a banknak (mert egyébként erről van szó), azt most a bank majd más címen hajtja be azonos kamaton.
2. Utálom amikor arra hivatkoznak, hogy máshogy nem megy. Tehét 5M hitelre kifizetni 20 év alatt 9M-t az megy, akkor mi a probléma? Spórold előre össze például a gyereknek és akkor a spirál megfordul, és neki is az övére kell gondolni, és nem neki is hitelből finanszíroznia a bankot.
3. Emlékszem, hogy 15-20 éve még minden gyerek lenn játszott a parkban, nagy fociderbik voltak, meg napozás a futópálya szélén. Most nyáron nincs ember a városban, mert mindenkinek nyaralnia kell a Balatonnál, meg elmenni külföldre, mert az kurvára kell válság idején is. Talán előbb kicsit előre kellene otthon megszorítani és utána sipákolni, hogy máshogy nem megy.
4. Akinek 55% feletti emelkedése volt a törlesztésében, azt csúnyán átverték a palánkon, vagy jenes hitele van (ja mert alacsony volt a kamata és azt mondták az jó, pfff...) esetleg még volt egy induló kedvezménye 6-12 hónapig, amiről elfeledkezett. Most már viszont szemet is szúr fizetéskor.
5. Tudom hogy van akinek tényleg nem megy máshogy és én is hitelből vettem lakást. Csak szimplán előbb otthon nézek körül, megtervezem a költségvetésemet, és aztán költök. Én is örülnék magasabb fizetésnek, és vagyok annyira hülye, hogy fele ennyi végkielégítésből is képes legyek ennyire veszteségesen elvezetni egy BKV-t. Csak nem kérnek fel rá :)) -
27. nemnem 2009. szeptember 3. 11:09
5 évre a kamatperiódust garantálták egy időben lehetett ezt is választani.
A kamattámogatást az állam 20 évre garantálja. (Legalábbis nem hallottam, hogy ezen is változtattak volna.)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









