MiZo-kupagyőzelem: megvan Koni aranya!
Mik ezek?
XA honi női kosárlabdában lassan másfél évtizedes múltja van a Pécs és a Sopron versengésének. Kettejük aranyért való birkózásába nagy néha tudott csak beleszólni egy-egy másik város (üdítő kivétel például a Szolnok). Ennyi idő alatt játékosok, edzők jöttek-mentek viszont többeknek megadatott, hogy hosszú éveken keresztül szagolják e különös patinájúvá nemesedett összecsapás-sorozat puskaporos levegőjét.
Mindkét csapat életében voltak hosszabb-rövidebb ideig magaslati levegőn, mint ahogy a pokol legmélyebb eltöltött időszakok egyaránt. Az utóbbi évek a Sopronnak kedveztek, hiszen sorozatban kétszer dupláztak - nyerték meg a kupát és a bajnokságot is, mindezt mindannyiszor a Pécs kárára. Sok babér nem termett a baranyaiaknak tehát, meccset is alig tudtak nyerni. Ez pedig beleivódik a lelkekbe, ezáltal igen fontos tényezővé nőve ki magát, mivel játékerejét tekintve soha nem volt kardinális különbség a két csapat közt.
Amikor a kupadöntő esélyeit latolgattam nejemnek vasárnap délelőtt, az összecsapás legérdekesebb elemeként azt emeltem ki, vajon sikerül-e megkapaszkodni utolsó szalmaszálként abban, hogy a pszichés tényezők most kedveznek leginkább a MiZo számára, legalábbis az elmúlt egynéhány szezont tekintve. Hogy miért is?
Elsőként azt kell megemlíteni, hogy a csapat legponterősebb játékosa, Vajda Anna tudta vállalni a játékot. Ő az, akinek mindenkor oda lehet adni a labdát, már a jelenléte is nyugalmat és bizakodást sugároz - igazi vezérré vált az elmúlt hónapokban. Másodszor a szombati, sírból visszahozott mérkőzésen aratott győzelem katarzisa olyan plusz (mentális) energiákat mozgósít(hat)ott, melyek könnyedén feledtet(het)ték a hosszabbítás fáradságát.
A másik oldalon ezzel szemben az egy héttel ezelőtti nagyarányú győzelem altathatta el az éberséget, kissé kényelmessé, urambocsá elbizakodottá téve a hazai pálya előnyét amúgy is élvező játékosokat. Arról se feledkezzünk meg, hogy bár bizonyosak lehetünk benne, hogy a soproniak elsősorban a kupadöntőre összpontosítottak, az egy hét múlva esedékes Final Fourt képtelenség lett volna kitörölni az agyakból. És abban a pillanatban, hogy valaki elkezd spórolni az erejével egy hangyányit is, nem teszi oda magát teljes mellszélességgel a játékban, nehogy esetleg megsérüljön, gyakorlatilag önmaga ellen fordítja többletet adó fegyverét: a lélektani előnyt.
A meccset persze nyilvánvalóan nem csak a mentális tényezők döntötték el - bár az kétségtelen, egy héttel korábbhoz képest ebben mutatkozott a legnagyobb eltolódás. Rendkívül fontos szempont volt az is, hogy a pécsi edzői stáb többet "tanult" a bajnoki alapszakaszt lezáró mérkőzésen történtekből. Három elemet kéne mindenképpen kiemelni: a védekezés keménységét, a soproni kulcsemberek semlegesítését és a rotációt.
A play-off kedvezményezettségéről döntő összecsapáson feltűnő volt, hogy míg a hazaiak erőszakosan, és saját palánkjuktól meglehetősen távol felvették védekezésben az embereiket, addig a vendégek hagyták, hogy az ellenfél nyugodtan korzózzon a triplavonaluk környékén. Ráadásul a behúzódásból fakadó kevesebb mozgás is lassú volt, így nem kell azon csodálkozni, ha a jókedvűen fütyörésző játékvezetők sorra fújták a személyiket a pécsiekre. Ez viszont gyökeresen megváltozott a kupadöntőre: a fekete sereg könyörületet nem ismerve, piócaként tapadt a sárga mezesekre, s a faulthatáron mozogva folyamatosan ott lihegtek a nyakukon, hogy minél több elmozgásra, hibára kényszerítsék őket. Annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a játékvezetői felfogás ezúttal kedvezett a kemény játéknak, viszont az sem mellékes, hogy a Pécs jóval gyorsabban is adaptálódott ehhez. Hiába, az agresszív védekezés Baranyában már tradíció!
Szembetűnő volt, hogy az egy héttel ezelőtt lehengerlő játékot nyújtó soproni magasember, Horti ezúttal nyomaiban sem emlékeztetett akkori önmagára, de ugyanez elmondható MacLeodra, Milovanovicsra vagy akár Holtra is. A pécsiek nagyon odafigyeltek arra, hogy ne hagyjanak akkora teret a hazaiak centere számára, kitűnően lezárták a passzsávokat, és úgy összességében igyekeztek odébb terelgetni őt is s a szerb légióst is - ki a komfortzónájából. A kisembereket időben és megfelelő szigorral vették fel, s megvoltak azok a fizikai kontaktusok (egy kis könyök itt, egy kis csípő ott), melyek elengedhetetlenek a támadó lendületének visszafogásához. Ezáltal a soproni ászok (sic!) jóval kevesebbszer találták magukat tisztán kedvenc dobó- betörési- beforduló pozícióikban, mint azt az előző mérkőzésen megszokhatták. Meg is zavarta őket rendesen.
A pécsi edzői stáb ilyen-olyan fórumokon többször említést tett arról, hogy az MKB maximum hét-nyolc embert rotált egész évben, s ez hosszútávon nem feltétlenül kifizetődő. Ehhez képest az alapszakasz legfontosabb meccsén simán jegelték Ruják Nórát, kihasználatlanul hagyva ezáltal azt a lehetőséget, hogy a meccsterhelést több emberre osszák le. Pedig nyugodtan megtehették volna, hiszen a pécsi külső sor finoman fogalmazva nem muzsikált túl jól. Most vasárnapra viszont láthatólag megérett bennük az elhatározás: Vajda Annával kiegészülve jelentősen megnő nemcsak a taktikai repertoár, hanem a kispadok hossza közötti különbség is jóval érezhetőbbé válik. Azzal, hogy már az első félidőben tíz játékost küldtek a parkettre a soproni héttel szemben, megalapozták a hajrában fontos szerephez jutó frissességbeli különbséget. Nincs rá jobb szó, nemes egyszerűséggel "szétfutották" a hazaiakat: védekezésben azzal, hogy folyton ott lógott valaki rajtuk (és mindig más!), támadásban pedig rengeteg mozgással keserítették a szűkösebb merítési lehetőségekkel rendelkező hazaiak életét. A Sopron a második félidőre bevetette nyolcadik emberét, de a többszörös Jászai-díjas Eördögh Edit csak egy triplára, egy duplára, néhány érthetetlen labdaeladásra és a szokásos színészi alakításokra futotta, többre nem. Szó szerint.
A kiélezett végjátékban pedig a mentális erő, a hatékony és kellően erőszakos védekezés mellé a pécsi "siserehad" is kellett, hogy felül tudjanak kerekedni az addigra egy csipetnyit a hitüket és levegőjüket vesztő soproni kulcsembereken és ezáltal az egész csapaton - megszerezve ezzel Baranya huszadik aranyát. Megérdemelték, szép munka volt!
Sírni csak a győztesnek szabad. Ezért nem Krivacsevics Tijána könnyeit szeretném megénekelni, hanem Mészáros Kornéliáét, akinek hosszú pályafutása alatt most először adatott meg, hogy aranyérem kerüljön a nyakába. Nagyon sokat tett érte. Lehet, hogy nem ebben a szezonban futja a legjobb formáját, s rettegett már a magyar kosárlabda társadalom jobban is vajpuha csuklójától. Az viszont elvitathatatlan, hogy azokat a taktikai részfeladatokat, melyeket Fűzy Ákosék rá szabnak, minden körülmények között igyekszik maximális pontossággal és higgadtsággal végrehajtani, nem törődve az utóbbi időkben folyamatosan vele lévő fájdalmakkal. Az sem kétséges, hogy magatartásával, küzdeni tudásával és emberi tartásával nagyszerű és követendő példaként szolgál nálánál jóval ifjabb csapattársai, de minden sportoló számára. Koni, ezt a kupagyőzelmet Neked ajánljuk!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. mkb sopron 2009. április 1. 19:06
Én inkább vissza adnám a kupát mert szégyenembe elsirnám magamat!!
Kosárlabda - A Szeviép-Szeged tegnap levélben juttatta el álláspontját a játékvezetői bizottság elnökének a soproni magyarkupa-elődöntő eseményeivel kapcsolatban.
Hírlevél feliratkozás
Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.
Milyen a legutóbbi hírlevél?
betöltés
A Szeviép-Szeged tegnap levélben juttatta el álláspontját Szabó Györgynek, a játékvezetői bizottság elnökének a soproni magyarkupa-elődöntő eseményeivel kapcsolatban. Az alábbiakban közöljük a feljegyzés teljes szövegét.
Tisztelt Elnök Úr!
A női kosárlabda magyar kupa négyes döntőjében, a 2009. március 28-i Pécs -
9. 1010 2009. március 30. 16:59
Mkb te hihetetlen egy arc vagy...nem igaz, hogy nem mész már el innen. Ha meg mégsem vinne rá a lelkiismereted, akkor legalább valami újat kérünk, ezeken már nevettünk egyszer, már nem vicces:D
Sírni majd csak pénteken fogsz az esti órákban amikor hallod a hírt, hogy Salamancában vereséget szenvedett a Sopron. Bár magyarok ő is...szóval hajrá! -
8. twix 2009. március 30. 16:04
mkb sopron!
Ezt még hány fórumra és hány napig másolod be?
Csak hajtogatod, hajtogatod.
Vedd már észre, hogya Sopron nem azért kapott ki mert elötte egy nappal a Pécs - Szeged meccsen így, megy úgy fújtak! -
7. Angie 2009. március 30. 16:00
Gratulálok lányok,nagyok vagytok!
-
6. Fel vörösök 2009. március 30. 15:57
Gratulálok, kedves mkb, hogy picit tisztultál.
A Koniról meg: nem szeretem az álszenteket. Egyik nap bomlaszt, másik nap meg sír örömében, hogy nyertek neki egy aranyat... -
5. mkb sopron 2009. március 30. 15:30
systemofadown
2009-03-30 13:22:05 #53
Budapesti létemre is döbbenetesnek tartom a pécsi hozzászólók acsarkodását, valamint nagyképű beszólásait. Mikor pár napja a Sopron szó szerint úgy tönkreverte a Pécset, még hogy Dalmácskának is visszefelé kezdtek el nőni azok a gyönyörű fogai, akkor valami különös oknál fogva sokkal csendesebbek voltak a baranyaiak. Egyszerűen nem értem, hogy miért van erre szükség. Ahelyett, hogy inkább jó alaposan megköszönnék a játékvezetőknek, amiért az elődöntőben elintézték nekik, hogy egyáltalán játszhassanak a döntőben. Ugyanakkor minden tiszteletem azoknak a soproni drukkereknek, akik sportszerűen gratuláltak a pécsiek győzelméhez és ezúton én is csatlakozom hozzájuk. Mellesleg pedig sok sikert mindkét félnek a bajnoki döntőhöz.
-
4. valaki más 2009. március 30. 15:27
Mert igen magas lóról azt mondta valaki nemrég, hogy a vereséget nem szabad a bírókra fogni. Nemde? Érdekesen szólt Sopronban a hajrászeged. :-D
-
3. Horipapa 2009. március 30. 15:05
mkb sopron-nak!
El is sírhatod magad. Ahogy játszott, a Sopron, hát mit mondjak...
Nem a Final Four 4-esbe való csapat benyomását keltették.
Az meg hogy, a szegedieknek savanyú a szőlő, érthető, hiszen elbuktak egy már majdnem megnyert meccset. Ott is igaz volt a mondás: "előre inni a medve bőrére...". -
2. mkb sopron 2009. március 30. 14:41
Koni és pécsiek erre vagytok büszkék?
Én inkább elsirnám magam!!
- Reális körülmények között 15 ponttal kellett volna legyőznünk a Pécset - mondta a bronzmeccs előtt Donkó Orsolya, a Szeviép vezetőedzője. - Mintha a két csapatra nem ugyanazok a szabályok vonatkoztak volna. Sorolhatnám a bennünket ért sérelmeket, de nem mennénk vele sokra, mint ahogyan az sem vígasztal bennünket, hogy a három játékvezető működését az illetékesek felfüggesztették. Óriási sikert érhettünk volna el, ehelyett meg kell próbálni összekapni magunkat, hogy legalább a harmadik helyre odaérjünk. Elég csak ránézni a társaságra, mindenki borzasztóan maga alatt van, de bízom abban, hogy a ránk jellemző csapategység átsegíti a lányokat a nehéz helyzeten. -
1. fater 2009. március 30. 14:13
Hajrá Lányok megy ez csak hinni kel magatokban ti vagytok a legjobbak!Már csak a bajnokságot kell vissza venni ERŐM VELETEK VAN!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









