Botrányt kavarna új könyvével Moldova György

Amikor először beszélgettünk, még az anyaggyűjtés ideje alatt a sellyei strandon lévő szállásán, azt mondta: sorrendben tizenkilencedik, most az Ormánságról szóló riportkönyvének a címe az lesz: Kihullottak Isten tenyeréből.

Amikor másodízben beszélgettünk a témáról, már javított a címen, hiszen az ormánságiak soha nem is voltak Isten tenyerében. Így lett aztán a kétkötetes, döbbenetes mondandó vezérfonala és címe, hogy: Ha az Isten hátranézne...

Ha hátranézne, látna csodát, már idézőjelben. Egy valaha termékeny, szorgos világ és annak népének pusztulását. A kultúra, az érdeklődés, az emberi kapcsolatok hiányát. A hatalom tehetetlenségét, közömbösségét és arroganciáját az itt élő néppel, egyáltalán: az országgal szemben. És mindegy, hogy a mostani hatalomról vagy a következőkről beszélünk-e.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Vasárnap mutatta be az Ormánságról szóló riportkötetét Moldova György. A Kossuth-díjas író bármennyire is próbálta oldani a hangulatot, mondandója soha nem sugárzott derűlátást
[/caption]

A Kossuth-díjas írónak esze ágában sincs, hogy kerteljen, vagy simítsa a dolgokat. Sem a könyvben, sem a sellyei könyvbemutatón. Mint ahogy szombaton sem simította egy televíziós reggeli műsorban, amire úgy megorrolt, hogy fontolgatja: hiába hívják, soha többé nem megy oda vendégként. Nemcsak a habos kakakós-kalácsos, álmatag műsorvezető miatt, hanem mert a könyvének a címét nem lehetett elmondani. Ezt csak úgy elejti a szombati „fellépés” előtti négyszemközti beszélgetésen.

Ha úgy vesszük, ebben igaza van, hiszen naponta találkozunk a „Kicsiny malac érdekes kalandjai két koncert között az ál-Micimackóval-típúsú bekínálókkal – de hát az nem politika. Márpedig az Ormánság-könyv, ha tetszik, ha nem, tiszta politika.

Beszélünk arról is, vajon az országos napilap zsurnalisztája az ugyancsak szombaton megjelent kritikájában tényleg a fővárosi értelmiség szemléletét közvetítette-e az Ormánsággal kapcsolatban, vagy csak úgy, általában volt tájékozatlan? Nem lehet eldönteni, mondja Moldova György, egy biztos: az ország másik felében azt sem tudják, hol van az Ormánság.

Ezt egyébként megismétli a helyi „kultúr” közönsége előtt is. Telt ház van, a sok résztvevő közül sokan szerepelnek a könyvben, nyilván kíváncsiak, milyen megítélés alá estek? Nagy Attila sellyei polgármestert Moldova barátként aposztrofálja, a kemsei Tömös-Mihó Lászlót ugyancsak, e kettőt szólította meg itt és személyesen. Mindenki mással kapcsolatban azt mondja: igen, termettek barátai az Ormánságban, de ez személyes ügy.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Moldova György dedikál – Telt ház volt Sellyén, azok közül, akik eljöttek, sokan szerepelnek a könyvben
[/caption]

Ám egyáltalán nem személyes ügy, hogy ez a riportkötet miért is látott napvilágot. Azért, mondja az író, mert úgy érezte, hogy rá kell tenni ismét a térképre ezt az onnan már letörölt, legfeljebb szavakban megsegített tájat. S hogy lendített-e az Ormánság ügyén? Nem tudni, de egy biztos, az Ormánság neve innentől nem marad említetlenül. Még akkor sem, ha a mostani ötvenegy faluból több másfél évtizeden belül sok eltűnik, ha a jelenlegi iskolákból legfeljebb három marad, ha a harmadik generációs munkanélküliség után talán lázadások lesznek.

Ez a könyv az egész országról szól, mondja Moldova, és a közönség zöme bólogat. Bólogat akkor is, amikor azzal zárja a délutánt, hogy a könyve talán kivált valami botrányt. Mert egy valamivel lehet felkelteni itthon a politika figyelmét: botránnyal.

„– Milyen a helyzet, Feri? – Nem rossz. – Hál Istennek. – Hanem katasztrofális.”

„Történtek kísérletek a romlás megállítására, így például egy gyümölcsléüzem létesítésének terve is felmerült. Céklát, csicsókát szeretnének feldolgozni, az alapanyag megtermeléséhez vissza kellene vásárolni néhány száz hektárt, de ez komoly befektetést jelentene, a szaporcaiak húzódoznak ettől az elképzeléstől. Két maszek kocsma is működik a faluban, reggeltől estig nyitva tart, és mindig akad vendégük. Mint az Ormánságnak ezen a részén általában, sört isznak pálinkával, bort nem termelnek, már az utolsó szőlőtőkét is kivágták a faluban. Benézünk a kocsmába, belépésünkre teljes csend támad, a polgármester megszólítja az egyik iszogató férfit: – Milyen a helyzet, Feri? –Nem rossz. – Hála Istennek. – Hanem katasztrofális. – Ezzel a beszélgetés ki is merül.”