Postabontás

2009.07.13. 14:57

Szülészeti klinika: vezetői válaszok a fórumozók kritikáira

Rengeteg olvasói hozzászólás érkezett a "Bababarátak lettek a PTE szülőszobái" című cikkünk kapcsán - a kritkákra levélben reagált a Klinika igazgatója, Dr. Bódis József, majd a klinikavezető főnővér is válaszlolt

Forrás: Dr. Bódis József

Kedves Hozzászólók!

Nem nagyon szívderítő, amiket a fórumon leírnak, de egy vezetőnek mindenképpen komolyan kell venni az általa irányított Klinikával kapcsolatosan megfogalmazott kritikákat. Talán nem minden fórumozó tudja, hogy két éve kerültem vissza a Klinikára, korábban 12 éven keresztül a megyei szülészetet vezettem. Az éppen tucatnyi év alatt sok mindent sikerült megvalósítanunk, melyet az ellátott kismamák és betegek zöme is elismert.

A Klinikára visszakerülve azonos elvek szerint kezdtem el dolgozni, s az eltelt két év alatt sok mindenben sikerült előbbre lépnünk. Miután észleltem, hogy az egyes osztályokon dolgozók munkájával és stílusával kapcsolatban problémák merültek fel, összeállítottunk egy kérdőívet, s megkérünk minden kismamát, hogy név nélkül töltse ki szabad akaratától vezérelve. A kérdésekre adott válaszokat minden hónapban kiértékeljük és minden érintettel elbeszélgetünk, akinek a munkájával kapcsolatban probléma fogalmazódott meg. Engedjék meg, hogy az utóbbi három hónap összesített adatait minden kozmetikázás nélkül bemutassam az alábbiakban.

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi  Kar
SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA
Az Európai Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium
Akkreditált Oktató Intézete
Igazgató: Prof. Dr. Bódis József  egyetemi tanár, MTA doktora
Cím: 7624 Pécs, Édesanyák útja 17. Postacím: 7602 Pécs, Pf. 99
Telefon: 72/536-000, 536-370 Fax: 72/536-372

Értékelés: 2009. április, május, június
kitöltött kérdőív: 258 fő,   szülés: 410 fő

Kedves Édesanya !
Kérjük a mellékelt kérdőív kitöltésével ossza meg velünk tapasztalatait, észrevételeit, javaslatait.
Az Ön véleményének megismerése nagyon fontos számunkra a betegellátás minőségének javításához, a magasabb szintű ellátás megvalósításához.
Kérjük karikázza be a megfelelő válaszokat, esetenként több válasz is bekarikázható.
Kérjük kérdőívünket cím nélkül, névtelenül töltsék ki.
A kitöltött kérdőívet az osztályon kihelyezett „ÉSZREVÉTELEK-JAVASLATOK” feliratú dobozba szíveskedjék bedobni.
Segítő közreműködését köszönjük, jó egészséget kívánunk Önnek.

1. Elégedett-e a kórházban kapott tájékoztatásokkal (orvos-nővér)?
a. Elégedett  250 fő – 96,9%  
b. nem elégedett  8 fő – 3,1%
Ha nem, kitől várna részletesebb tájékoztatást?
Mivel kapcsolatosan?

2. Volt-e alkalma beszélgetni problémákról ( hányszor szoptasson, emlő kiürítése, személyi hygiéne) a  nővérekkel?
c. igen  233 fő – 90,31%
d. nem  1 fő – 0,38% 
e. nem igényeltem 24 fő – 9,3%

3. Elégedett volt-e az újszülött osztály nővéreinek munkájával és viselkedésével?
a. Igen  238 fő – 92,25%
b. nem
c. részben  20 fő – 7,75%
Ha nem vagy részben mi az oka:

4. Elégedett volt-e a gyermekágyas osztály nővéreinek munkájával és viselkedésével ?
d. Igen  251 fő – 97,28%
e. nem
f. részben  7 fő – 2,7%
Ha nem vagy részben mi az oka:

5. Ki ismertette Önnel a Házirendet, szokásokat ?
a. orvos  4 fő
b. nővér  241 fő
c. betegtárs 8 fő
d. más
e. senki 5 fő

6. Milyennek értékeli a kórterem rendjét és tisztaságát?
a. nagyon jó  116 fő - 44,96%
b. jó  110 fő – 42,6%
c. elfogadható 31 fő – 12% 
d. rossz  1 fő -  0,38%

7. Milyen volt a fürdőszoba és a WC tisztasága?
a. mindig tiszta volt    178 fő – 69%
b. néha nem volt tiszta  71 fő – 27,5%
c. gyakran nem volt tiszta  9 fő – 3,48%    

8. Családtagjainak, ismerősének ajánlaná-e osztályunkat?
a. Igen  253 fő – 98%
b.Nem   4 fő – 1,55%
feltételesen  1 fő

9. Összeségében elégedett-e klinikánkon az ellátással (Ön vagy újszülöttje ellátásával)?
a. Igen 254 fő – 98,45%
b. Nem 4 fő – 1,55%
Ha nem mivel elégedetlen?
Kérjük nevezze meg a szakdolgozót akivel elégedetlen ....

10. Egyéb észrevétel, megjegyzés, javaslat ?
észrevétel összesen:  85 fő

elégedettség, dicséret:
írásbeli tájékoztatóval kapcsolatosan  1 fő
dicséret általában 4 fő
köszönet  21 fő 
dicséret és köszönet 6 fő
védőnőt kiemeli 1 fő
orvosokat kiemeli 6 fő
nővéreket kiemeli 11 fő
étel minősége 1 fő
látogatás lehetősége az osztályon 1 fő


elégedetlenség, hiányosság, kifogás:
tájékoztatás  5 fő
takarítás minősége 1 fő
újszülött táplálási elvek 5 fő

anya étkeztetése ( étel minősége, diéta fajtája) 13 fő
kórtermek mellékhelyiségek komfortosítása 3 fő
más részleg működésében észrevétel  4 fő
látogatás az osztályon 10 fő
folyékony szappan, WC papír, papírtörölköző hiánya  6 fő

Megjegyezni kívánom, hogy a jobb minőségre, a humánusabb betegellátásra törekvés sok munkatársam törekvése, többek között a Klinika Főnővéréé is. Minthogy a név nélkül kitöltött 410 kérdőívben egyetlen megjegyzés sem volt az Ő személyével kapcsolatosan, továbbá a napi munka során a korábban említett törekvéseink egyik fő mozgató rugója, a Fórumon a Vele kapcsolatos megjegyzést személyes jellegűnek tartom és semmiképpen nem általánosnak.

Ezzel együtt, mint a Klinika igazgatója mindenkit megkérek arra, ha bármilyen visszásságot észlel, bátran jelezze felém, hiszen közös cél az, hogy minél kevesebb kismama, vagy beteg kerüljön méltatlan helyzetbe bármilyen ok miatt.

További eredményes fórumozást kívánva, üdvözlettel:

Bódis József


Csanádi Erika klinikavezető főnővér reagálása:


Kedves Hozzászólók!  A Szülészeti Klinikán kérdőíves betegelégedettségi vizsgálat folyamatosan 2009. április óta történik, az előzőekben alkalmanként, egy havi időtartamban végeztük a felmérést.

Tevékenységünkről, a betegek elégedettségéről vagy az ellenkezőjéről hiteles képet szeretnénk kapni, törekszünk a valóság megismerésére. Értékelni viszont csak azt a visszajelzést tudjuk melyet az édesanyák rendelkezésünkre bocsátanak, vagyis a kitöltött kérdőívet az osztályon elhelyezett, kulccsal lezárt „észrevételek – javaslatok” elnevezésű faládába tesznek. Annak érdekében, hogy az eredmény tisztasága ne legyen megkérdőjelezhető klinikánk igazgatójának Dr. Bódis Professzor Úrnak az egyetértésével szívesen vennénk, ha egy Önök által kezdeményezett civil szerveződés képviselői ürítenék a gyűjtőládát és összesítenék, értékelnék a kérdőíveket a klinika képviselőjének jelenlétében, segítségével. Jóakaratú, segítő szándékú kezdeményezésre nyitottak vagyunk.

Sajnáljuk, hogy vannak anyukák, akik keserű tapasztalatokkal távoztak klinikánkról. Sajnáljuk, hogy hivatásunk küldetését, hitvallásunkat nem tudtuk sikeresen közvetíteni számukra. Mi a jövőben is arra törekszünk, hogy hatékony segítői legyünk az anyáknak, a családoknak az élet egyik legcsodálatosabb eseményében a gyermekük születésében. Célunk a szakszerű segítség, támogatás szolgáltatása és az, hogy az édesanya és újszülöttje egészségesen, felerősödve távozzék otthonába. Az édesanyák megelégedettsége – saját magunkkal szemben támasztott követelmény, de ugyanolyan fontos számunkra klinikánk hírneve, az ellátás minőségének megítélése.

Jó egészséget és harmonikus, boldog családi életet kívánok:
Csanádi Erika klinikavezető főnővér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!