Közélet

2011.09.28. 11:00

Diákok a felsőoktatási törvény ellen: csendes tüntetés lesz a 48-as téren

Demonstrációra készülnek a pécsi egyetemisták csütörtökön és szombaton a tervezett új felsőoktatási törvény ellen - szerdán fórum is lesz a témában.

Forrás: pecsiehok.hu

A hétvége folyamán a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata ad otthont a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája soron következő közgyűlésének, melynek egyik jelentős napirendje lesz az új felsőoktatási törvény. Ehhez kapcsolódva kerül sor egy csendes demonstrációra a 48-as téren, október 1-én, szombaton, a délutáni órákban.

A felsőoktatási törvény témájában szerdán hallgatói fórumot is rendeznek. A PTE jogi karának Molnár Kálmán előadójában este hatkor kezdődő, nyilvános megbeszélésen a hallgatók közösen alakítják ki álláspontjukat és határozzák meg a következő lépéseket a kérdésben.

A Pécsi EHÖK szerint a tervezett változtatások figyelmen kívül hagyják a diákok jogait, emellett egy olyan költségtérítéses rendszer kiépítését célozzák, melyhez képest a 2006-os tandíjtervek nevetségesnek tűnnek. A hallgatói érdekképviselet szerint félő, hogy ezentúl a felsőoktatás csak a kiváltságosok számára lesz elérhető.

A fórumot szervező hallgatói önkormányzat az alábbi körlevelet juttatta el a hallgatókhoz:

A magyar felsőoktatás történetének fordulópontjához érkeztünk. Mint, azt bizonyára már tudjátok, új felsőoktatási törvény koncepció alakult ki a közelmúltban, és nagyon közel vagyunk már egy szövegezett törvényhez is. A mostani tervezeten már érdemben nem kívánnak módosítani dacára annak, hogy az alapvető hallgatói jogokról és kötelezettségekről nem beszél. Egyetlen dolgot hagytak ki belőle, minket hallgatókat.
Mit kell tennünk? Gyere el és képviseld a véleményed, beszéld át velünk a további lépéseket szerdán 18 órakor az ÁJK Molnár Kálmán előadótermében (48-as tér 1) tartandó hallgatói fórumunkon! Csatlakozz hozzánk és hallasd te is a hangod! Először a fórumon, de ha kell akár az utcákon is.
Együtt vagyunk csak képesek ezen változtatni!

Hallgatói kezdeményezésre csütörtökön is lesz tüntetés

A felsőoktatási törvénykoncepció elleni békés, gyertyás demonstráció lesz már csütörtökön is.

Az útvonal:

1. 48-as tér

2. Egyetem utca

3. Király utca

4. Széchenyi tér

5. Janus Pannonius utca

6. Szent István Tér

Gyülekezés: 21:00 - 48-as tér (ÁJK melletti park)

Indulás a 48-as térről: 21:20

Érkezés a SZIT-re: várhatóan 22:00

A Szent István téren a demonstrációt egy szimbólum, egy gyertya és paragrafus kirakásával zárják a tüntetők.

<!-- Diákok a felsőoktatási törvény ellen: csendes tüntetés lesz a 48-as téren Demonstrációra készülnek a pécsi egyetemisták csütörtökön és szombaton a tervezett új felsőoktatási törvény ellen - szerdán fórum is lesz a témában. Forrás: pecsiehok.hu Hallgatói kezdeményezésre csütörtökön is lesz tüntetés A felsőoktatási törvénykoncepció elleni békés, gyertyás demonstráció lesz már csütörtökön is.

Az útvonal:

1. 48-as tér

2. Egyetem utca

3. Király utca

4. Széchenyi tér

5. Janus Pannonius utca

6. Szent István Tér

Gyülekezés: 21:00 - 48-as tér (ÁJK melletti park)

Indulás a 48-as térről: 21:20

Érkezés a SZIT-re: várhatóan 22:00

A Szent István téren a demonstrációt egy szimbólum, egy gyertya és paragrafus kirakásával zárják a tüntetők. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!