A kaliforniai hölgy beleszeretett a Mecsekbe

– Hogyan talál rá egy amerikai lány Magyarországra és Pécsre?

– Tanultak már itt barátaim Budapesten, Szegeden és Debrecenben is, őket követtem. Bár eleinte azt hittem, hogy a fővárosban élek majd, kiderült, hogy Pécs az úticél – akkor még keveset tudtam az országról.

– A költségek különbsége fontos volt? A legtöbb orvos az USA-ban hatalmas diákhitel-adóssággal vág neki a pályának.

– Szerencsére ez nem számított, kezdetben volt amerikai állami ösztöndíj, de ez pár éve megszűnt. Hálás vagyok a szüleimnek, amiért finanszírozni tudták a további tanulmányaimat, de ami igazán fontos különbség, hogy a mindennapi élet költségei sokkal alacsonyabbak itt. A jómódú Kaliforniához képest, ahol tényleg minden drága, itt egy belvárosi lakásban élhetek és jóval kevesebbet költök bármire. Szóval nem kell majd otthon csak azért évekig dolgoznom, hogy visszafizessek egy hitelt.

– Heteken belül vége a pécsi éveinek. Mi a legfőbb tapasztalata?

– A legfontosabb, hogy teljesen más ember lettem. Igazából egy elkényeztetett gyerek voltam, aki mindent amit kap, természetesnek vesz. Innen visszatekintve érzem, hogy igazán hálás lehetek a lehetőségeimért, a csodálatos otthonomért, a szüleimért.

– Azért egy-egy pozitív és negatív élményt is ki tudna emelni?

– Negatívumot tényleg nem tudok mondani. Esetleg az ételekre panaszkodhatnék, mert amikor először találkoztam az itteni „ázsiai” vendéglők kínálatával, arról rögtön látszott, hogy messze nem az igazi. De ez is jól jött, mert rákényszerített, hogy megtanuljak főzni. Pécset is lehetne kritizálni, hogy kicsi város, Budapest tényleg jobban hasonlít az otthonomra a választékával, de mégis örülök, hogy ide költöztem. A hely ideális a tanulásra, és gyönyörű. A Mecsekbe egyszerűen szerelmes vagyok, olyan nekem,  mint egy elvarázsolt erdő. Akármilyen évszakban megyek, mindig más arcát mutatja.

– Szoktuk Pécset mediterránként emlegetni, de érdekelne egy kaliforniai véleménye is.

– Ezt a szlogent én is láttam egy prospektusban, de azért inkább szub-mediterrán ez... Az első itteni évemben volt azt hiszem a legkomolyabb havazás, amit valaha láttam. Emlékszem, hogy indultunk valahova és a többiek kérdezték, hogy hol a kabátom. Hamar kiderült, hogy amit én addig kabátnak hittem, az itt legfeljebb pulóver!

– A multikulturális közösség azért hasonlítható Los Angeles sokszínűségéhez?

– Az tényleg egy olvasztótégely, ott mindenki bevándorló, de itt is mindenféle diákkal találkozni. Úgy érzem, mintha minden létező országban lenne már barátom. Itt találtam meg a páromat is, egy német orvostanhallgató személyében.

– Ez egy nagyon sablonos reklám is lehetne a nemzetközi orvosképzésnek...

– Számomra meseszerű a dolog. Daviddel láttuk ugyan egymást korábban, de igazából nem találkoztunk. Aztán egyszer a Balatonon nyaraltam és véletlenül ugyanabban a szállodában lakott, ahol én. Azon a nyáron kezdődött a történetünk már öt éve – most együtt költözünk Kaliforniába. Egyébként elég sokat megtanultam a magyar nyelvből is, főleg az orvosi kommunikációhoz szükséges dolgokat. Itt nagyon értékelik, ha amerikai létemre megszólalok magyarul, de otthon is jól jöhet majd – ha nem akarjuk, hogy más értsen minket, ez lesz a titkos nyelvünk Daviddel.

Menekültek gyermeke, aki odahaza is segített

A harmincéves Kimberly Mai Los Angelesben született, vietnámi szülei menekültként érkeztek az USA-ba a háború idején. Orvos édesapja terelte az egészségügyi a pálya felé, a szociális munkából szerzett diploma után érezte, hogy szeretne külföldi tapasztalatot és orvosi képzést.

2009-ben érkezett Magyarországra a PTE orvoskarának angol programjába. Két hét múlva meg is kapja a diplomát, majd odahaza még vár rá több honosító vizsga – utána valószínűleg családorvosként indít praxist.

Pécsi évei alatt sokat utazott, bejárta Európát Rómától Londonig, Horvátország a kedvence. Arra is itt jött rá, hogy rengeteg a látnivaló a világban, amiket kár lenne nem megismerni.

A vietnámi gyökereitől nem szakadt el, számtalanszor járt szülei hazájában, ahol rokonai is élnek. Tartotta a kapcsolatot a nagymamájával is, aki a közelmúltban hunyt el 109 évesen. Legutóbb egy orvosi misszió tagjaként ment Vietnámba, a 300 fős csapat – sebészek, fogászok, gyógyszerészek és más szakemberek – vidéki, gyakran csak több órás utazással elérhető helyszínekre vitt ellátást olyanoknak, akik nem tudnak eljutni a kórházakba.