Számunkra ők az „Aranycsapat”

Más idők voltak még azok. Ha gyerekként is, de én is ott voltam annak idején a lelátón, s vannak emlékképeim, -foszlányaim azokról a mérkőzésekről. Amikor még Garami József irányította a piros-feketéket (aki egyébként édesapám jó ismerőse volt, s bizony egy-két évente mindig landolt nálam egy PMSC-labda – hej, büszke volt rá az ember!), s olyanok léptek pályára hétről hétre, akiknek a nevét manapság is szívesen emlegetik a szurkolók. Az egy legendás csapat volt, egy remek társaság, amely az 1985/1986-os bajnoki idényben ezüstérmet szerzett, s ezzel a klub egyik legnagyobb, legfelejthetetlenebb sikerét aratta. Érdemes ránézni a tabellára: a PMSC előtt csak a Honvéd állt, mögötte pedig olyan csapatok, mint a Rába ETO, a Zalaegerszeg, a Ferencváros, a Videoton...

S hogy miért volt ennyire jó ez a csapat? Erre próbáltunk választ kapni most, harminc évvel később az akkori hősöktől.

- A kulcskérdés a vezetőedző személye volt – mondta Róth Antal, a PMSC válogatott beállósa. – Ma már nagyon nehéz elképzelni, de akkor így volt: Garami József szinte az összes játékost ismerte gyerekkora óta, tisztában volt mindegyikünk szakmai és emberi kvalitásaival. S ehhez jött még az ő szakmai tudása, felkészültsége. Valamennyien, akik részesei voltunk ennek az időszaknak, életünk egyik legkellemesebb, legszebb élményével gazdagodtunk. A csapatban éppen ideális volt a fiatalok, a középkorúak és a tapasztaltak aránya, ráadásul remek közösséget alkottunk – márpedig a közösség ereje meghatározó a futballtudás mellett. Ez a társaság leginkább egy családra hasonlított.

- A csapat összetétele szerintem is szerencsés volt – fogalmazott Lőrincz Sándor. – Azok a fiatalok, akiket Garami felhozott, bizonyítani akartak, s ez jót tett az idősebbeknek is. Nem mellesleg az idősebbek be is fogadták az újakat, nem voltak ellentétek. Emlékszem, nagyon jó felkészülésünk volt a bajnokság előtt, sorra nyertük a meccseket, ami jót tett a hangulatnak, jókedvet adott mindenkinek. Jöttek is az eredmények a folytatásban.

Meg a rendőrök is. Az utolsó fordulóban a PMSC 4-1-re verte otthon a Békéscsabát 15 ezer pécsi szurkoló előtt, s néhány évvel később bundagyanú miatt nyomozás indult. Több pécsi játékos mellett elővették a Finnországból éppen hazatérő Lőrincz „Paját” is.

– Csütörtökön jöttem haza, szombaton már nálam voltak a rendőrök. Végül nem lett gond, de azért egy rövid időre elvették a játékengedélyem. Na, emiatt emlékszem pontosan arra, hogy azon a meccsen én nem egy, hanem két gólt szereztem – mondta Lőrincz.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A vezetőedző, Garami József veszi át a második helyezettnek járó díjat Szepesi Györgytől, az MLSZ elnökétől
[/caption]

Akkor valószínűleg a korabeli tudósítások lehettek rosszak – de mi ezért nem veszünk el senkitől egy gólt sem. Inkább megszépítjük az eredményt 5-1-re...

Tüske Csabára emlékeztek

A PMFC szombati bajnokiján a pécsi klub korábbi játékosára, majd legendás technikai vezetőjére, dr. Tüske Csabára emlékeztek, aki hetven éve, 1946. április 25-én született, s tizenhét évesen mutatkozott be a Pécsi Dózsa felnőttcsapatában. Tagja volt annak az együttesnek, amely 1970-ben búcsúztatta a címvédő New­castle-t az EVK-ban. Amíg kijárt a meccsekre, állandó helye volt a játékoskijáró mellett, ahol többen miatta csoportosultak: ha rossz is volt a látnivaló, tőle akkor is érkezett néhány jó poén.

Győzelem, majd ünneplés

A PMSC az utolsó, 30. fordulóban a Békéscsabát fogadta.

PMSC–Békéscsaba 4-1 (2-1)

Újmecsekalja, 15 000 néző. V.: Plasek. PMSC: Bodnár – Kónya, Toma, Róth A., Brezniczky dr. – Lutz (Bérczy, a 63.), Turi, Czérna, Lőrincz – Lovász (Dobány, 73.), Mészáros. Edző: Garami József. Békéscsaba: Leboniczky – Vigh, Szabó II., Varga – Kelemen, Pásztor, Csanálosi, Fecsku (Takács Z., a 73.) – Steigerwald, Szekeres. Edző: Süle István.

G.: Turi, Róth, Brezniczky dr., Lőrincz, ill. Szekeres.