Kultúra

2016.06.14. 15:04

„Pécs olyan, mint Firenze”

Piros Ildikó a Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendége. A Kossuth-díjas színművésznőt élete pécsi pillanatairól, a POSZT-ról, a filmvilág új elemeiről kérdeztük.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Férje a Színiakadémia rektora is volt. Hogy néz ki önöknél a családi hierarchia?

– Huszti Péter a nevéhez hűen maga a kőszikla. Alig szólal meg, de a létezésével meghatároz mindent, a gyerekeink is mindig hozzá igazodtak. Én pedig a „kariatida” vagyok, aki az egyebeket hordozza, de azért jól van ez így, az egyéniségünket mindketten megőriztük, és ez tartott meg bennünket egymás mellett 43 éven át.

– Két éve Huszti Péter volt a díszvendég, s akkor itt volt vele minden eseményen. Most ön áll a POSZT középpontjában, de hol a férje?

– Az Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty téren, ahol most dedikálja a Srác a kakasülőn című könyvét. Ezután viszont már itt lesz velem.

– A művésznőnek milyen közvetlen emlékei vannak Pécsről?

– A hetvenes években a Madách Színházzal sorozatban játszottunk itt, és esténként a színészkollégákkal a Palatinus étteremben vitattuk meg a dolgokat. Kecskeméti lányként nagyon élveztem azt a hangulatot és a város mediterrán kisugárzását. Nekem egyébként Firenze az egyik kedvencem, s ahogy most egy reggel a szállodai szoba ablakából elnéztem a Király utcát, miközben a fecskék is rázendítettek, hát egy pillanatra az olasz városba csöppentem.

– Miben láthatjuk még a színházfesztiválon?

– Hétfőn 18.30 órakor színházi történeteket mesélek el a Bóbita Bábszínházban az életemből, s megidézem szellemi szülőatyáimat is.

– Mi a véleménye arról, hogy a fesztivál kiköltözött a Zsolnay-­negyedbe?

– Amerikában és Marseille-ben láttam hasonlót, hogy régi gyárépületeket átalakították művészeti célokra. Nagy ötletnek tartom, mert a fiatalságot így lehet megfogni, márpedig belőlük kell új közönséget építeni. Az pedig egyáltalán nem baj, hogy a verseny más helyszínen zajlik.

– Úgy mondják: „a film művészet, a színház az élet, a tévé pedig egy bútordarab”. Mennyire igazolódott ez be az ön életében?

– Sokszor megkérdezik tőlem, hogy színpadi vagy filmszínésznő vagyok. Nos, legendás elődeim közül Törőcsik Mari egyértelműen filmszínésznő, és Ruttkai Éva volt az abszolút színpadi színésznő. Ami engem illet, szerepeltem több mint száz filmben, de mégis úgy érzem, jobban otthon vagyok a színpadon. A tévé pedig ablak a világra, és mi a hetvenes években úttörők lehettünk abban, hogy nemes művek adaptációiban szerepelhettünk.

– Ma is ilyen pozitívan értékeli a tévéfilmeket?

– Sajnos a mai sorozatokban a kereskedelmi csatornák nem a felkészült, végzett színészeket alkalmazzák, hanem privát személyeket tuningolnak fel, olyan celebeket gyártanak, akiknek közük nincs a színművészethez. Ez működhet Amerikában, de a mi pici országunkban semmiképp. Itt ugyanis pontosan tudnia kell a nézőnek, hogy kire vesz jegyet, a pályakezdő színészeknek pedig éppen erre a kezdeti figyelemre lenne nagy szükségük.

Madách: 46 év

Piros Ildikó 1947-ben született Kecskeméten. Elsőre felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, 1970 óta van a Madách Színházban, a Soproni Petőfi Színháznak örökös tagja, 2010-től a Turay Ida Színházban is játszik. Az ezredfordulótól a Magyar Táncművészeti Főiskola színészi játékának tanára. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész számtalan színházi darabban s mintegy száz magyar filmben szerepelt, egyik legismertebb alakítása az Abigél filmsorozat Zsuzsanna nővére. Férje Huszti Péter, Kossuth-díjas színművész, három gyermekük és három unokájuk van.

Címkék#POSZT#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!