szárítóba szorult

2021.06.10. 13:23

Kutyaszorítóból menekült meg egy férfi az Egyesült Államokban

A 38 éves férfi orvosi kezelésre szorult, de várhatóan teljesen felépül.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Hatóságok mentettek ki egy 38 éves férfit Észak-Kaliforniában, aki két napot töltött beszorulva egy szőlészet szárítójába. Az eset Santa Rosában történt, a férfit a mentés után ellátták, várhatóan teljesen fel fog épülni – írja huffpost.com alapján az Origo.

A bajba jutottat kedden fedezte fel egy ott dolgozó, aki azonnal értesítette a hatóságokat, a szerencsétlenül járt férfit végül tűzoltók szabadították ki.

A férfi szeretett volna közeli fényképet készíteni a ventilátor belső teréről, azonban a szűk helyen beszorult és több mint két napot töltött így, mire sikerült kiszabadítani. A szőlészetekben a ventilátorokat arra használják, hogy a levegőt keringetve megelőzzék a szőlő elfagyását.

Az iroda közlése szerint a 38 éves férfi orvosi kezelésre szorult, de várhatóan nem lesz maradandó károsodása.

A mentés után metamfetamint találtak nála,

így szabálysértésért, kábítószerbirtoklásért, valamint a próbaidő megsértéséért eljárást indítottak ellene áll a seriff közleményében.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!