fontos felismerés

2021.10.07. 17:57

Az anya vírusfertőzése befolyásolja a magzat immunrendszerének fejlődését

A kutatás azt sugallja, hogy az anyára vonatkozó más tényezők is megváltoztathatják a magzat immunrendszerének fejlődését.

Ultrasound of baby in mother's womb.

Forrás: Shutterstock

Fotó: GagliardiPhotography

A magzat immunrendszerének fejlődését befolyásolja az anya koronavírussal való megfertőződése a várandósság során – állapították meg a brit King's College London kutatói.

A szakértők a Nature Immunology című tudományos lapban bemutatott kutatásuk során olyan babák immunrendszerét vizsgálták, akiknek anyja a terhesség különböző fázisaiban megfertőződött a vírussal – írja a MedicalXpress.com.

Arra jutottak, hogy a fertőzésen a várandósság alatt átesett vagy szüléskor még fertőzött anyáktól születő babáknál magasabb az úgynevezett cirkuláló mediátorok száma, valamint az olyan sejtek százalékos aránya, amelyeknek a fertőzésre adott gyors válaszban van szerepük.

Az immunsejtek mediátorképző képessége megnövekedett azokban a babákban is, akiknek anyja a terhesség korai szakaszában volt fertőzött. Ez arra utal, hogy az anya fertőzöttsége megváltoztatta a baba immunrendszerét.

Azt is megfigyelték, hogy az anyák a placentán keresztül átadják a SARS-CoV-2 vírus elleni antitesteket a magzatnak – ez a passzív immunitás átadása. Ez különösen akkor volt egyértelmű, ha a fertőzés a terhesség elején történt.

„Az adatok rávilágítanak arra, hogy az újszülött immunrendszerére befolyással lehet az anya állapota, még ha a baba nem is fertőződik meg közvetlenül. Ez számos kutatást indíthat el és azt sugallja, hogy az anyára vonatkozó más tényezők is megváltoztathatják a magzat immunrendszerének fejlődését” – fejtette ki Deena Gibbons kutató.

Sarah Gee, a tanulmány vezető szerzője hozzátette: „érdekes lenne tudni, hogy ezen immunváltozások hatására az újszülött a születés utáni fertőzésekre jobb választ tud-e adni”.

A kutatók további babákat fognak vizsgálni, hogy megállapítsák, adnak-e egyesek különleges választ a SARS-CoV-2 vírusra. Arra is kíváncsiak, hogyan és milyen tartósan változik meg a babák immunrendszere.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!