Százmilliós éves forgalom a hazai műkincspiacon

[caption id="" align="alignleft" width="132"] A rendszerváltás küszöbén nyíltak az első magán-antikvitásboltok
[/caption]A Falk Miksa utca hangulatára rányomja bélyegét a történelem. Padlásszagú boltok, leporolt emlékek mindenhol. Próbaeladást végeztünk, kollégánk letörölte egyik kevésbé értékes festményét, s bevittük az antikvitásboltba. Megpróbáltuk eladni, kevés sikerrel. Nézegették, forgatták, majd a bizományiba küldtek, mondván: ott talán beveszik. Közben beszélgettünk a munkatársakkal. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire jó üzlet ma a műkincs-kereskedelem. ,Megtudtuk, a néhány tízezres, de még a százezres nagyságrendű képeket, bútorokat sem veszi senki. Vastag pénztárcával kell érkeznie a műkincspiacra annak, aki tonett- vagy biedermeier széket, esetleg Zsolnay-porcelánt szeretne venni.

Mint megtudtuk, az aukciókon és a műkincskereskedésekben a forgalom felét a külföldieknek köszönhetik. Elsősorban amerikaiak, izraeliek és dánok vásárolnak. Abban egyetértenek a szakértők, hogy több százmilliós a forgalom, de senki nem tartja nyilván a bevételeket.

Tiltott gyümölcs volt

A szocialista állam magánszemélyeknek nem engedélyezte a műkincskereskedést. Csak a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) értékesíthetett műtárgyakat. A régiségkereskedések inkább ócskásként működtek. A BÁV kizárólagosságának megszűnése után nyíltak a magán-műkincskereskedő és aukciós házak, elsőként a Nagyházi, majd a Polgár. Utóbbi kettő lehet, hogy dinasztiává növi ki magát.