budapest airport

2019.06.21. 16:21

Belső vizsgálatot indítottak a futópálya sérülése miatt

Belső vizsgálatot indított a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a szerdai reptérzárat okozó futópálya-sérülés miatt – közölte a Budapest Airport pénteken.

A repülőteret szerda este kellett lezárni azért, mert a Wizz Air Stockholmból érkező Airbus A321-esének futóműve megsérült a futópálya hibája miatt.

Az üzemeltető közleményében hangsúlyozta:

a betonfelület sérülése miatt sem az utasok, sem a repülőgép nem volt közvetlen vagy közvetett veszélyben.

A sérülést a földi kiszolgáló személyzet vette észre, miután a légi jármű a forgalmi előtéren állóhelyére gurult – írták.

A Budapest Airport információi szerint a cég az incidens kezelése során minden vonatkozó szabályozási eljárásnak megfelelt, értesítették az illetékes hatóságokat, szervezeteket és szolgálatokat, illetve az utasokat is tájékoztatták. Hozzátették: a Budapest Airport vezetősége belső vizsgálatot indított az ügyben, és a hatóságokkal is mindenben együttműködik.

A belső vizsgálat eredményeit a társaság nyilvánosságra hozza, amint az rendelkezésre áll.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte, a Közlekedésbiztonsági Szervezet is vizsgálja a szerdai balesetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában