Óriási siker

2023.08.23. 09:30

Ötvenezren látták a Magyar Állami Operaház nyári produkcióit

A nemzeti ünnep előestéjén pedig a Magyar Állami Operaház Mítosz & történelem című szezonja ért véget – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

MW

Az évad szeptember 8. péntektől A varázsfuvola újabb sorozatával folytatódik az Andrássy úton

Forrás: Magyar Állami Operaház

Fotó: Berecz Valter

Közleményükben felidézik, hogy az évad négy nyári sorozata, a Pillangókisasszony, a Traviata, a Rigoletto, valamint A varázsfuvola 30 előadáson, nyilvános főpróbán több mint 25 ezer fizető nézőt vonzott. Hozzáteszik, hogy az Opera saját, klasszikus produkciói 19 alkalommal telt ház előtt futottak, a jegyek többsége pedig már hónapokkal korábban elkelt. A művészeti intézmény előadásainak bruttó bevétele megközelíti a félmilliárd forintot, amely sikeresen támasztja alá a Magyar Állami Operaház szeptember elsejétől érvényes, saját erőből végrehajtott, átlagosan 10 százalékos alkalmazotti keresetemelését is – hangsúlyozza az intézmény közleményében.

A darabok magas látogatottsága, és a sokszor álló vastapssal kísért siker visszaigazolta a Magyar Állami Operaház várakozásait, hogy klimatizált nézőterén nyáron is érdemes az operairodalom népszerű darabjait klasszikus előadások formájában műsoron tartani.

Az intézmény közleményében kiemeli azt is, hogy az első teljes nyáron át tartó évad július–augusztusi előadásaira nemcsak turisták, hanem fővárosi vagy akár vidékről ide utazó nézők is előszeretettel vásároltak jegyet.

Júliusban a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként Mahler VIII. szimfóniája csendült fel a Magyar Állami Operaház zenekara, énekkara, gyermekkara és szólistái előadásában, majd néhány nappal később ugyancsak szintén a zenekar kísérte Anna Netrebko és Yusif Eyvazov fellépését a VeszprémFesten.

Az Opera Zenekar és Énekkar évtizedes hagyományt követve, az Anna Fesztivál részeként a balatonfüredi Gyógy téren adott koncerteket, míg a 198. Anna-bált szokás szerint a Magyar Nemzeti Balett művészeinek fellépése nyitotta meg. Ezzel egyidőben a Művészetek Völgyében az Operaház Mozart A színigazgató, valamint Menotti A telefon című egyfelvonásos vígoperáival aratott sikert Vigántpetenden – áll a közleményben.

Az Opera együttesei és művészei visszatérő vendégei a Margitszigeti Színház programjainak is, ahol idén Nadine Sierra és Francesco Demuro operagáláján és Verdi Attila című operájának előadásában működtek közre, amelyeken csaknem 13 ezer néző élvezhette a Magyar Állami Operaház művészeinek produkcióit.

Mint kiemelik, a legnagyobb magyar művészeti intézmény saját produkciói mellett számos eseményt is befogadott a nyár folyamán: az Erkel Színházban a Shakti, a Manfred's Mann's Earth Band és Jon Anderson, a Yes énekese, valamint a Yamato lépett fel; a hat telt házas est több mint 10 ezer embert vonzott. Az Eiffel Műhelyházban az Erasmus Youth Orchestra lépett fel, a Magyar Táncművészeti Egyetem vizsgakoncertje, amelyen az Opera Zenekara is közreműködött, és bár nem volt nyilvános, szintén telt ház, 1000 vendég előtt zajlott.

Az Operaház három nappal az előző évad lezárása után mától útjára indítja 140., ezúttal szláv tematikájú, immár tizenkét hónaposra bővült szezonját Karol Szymanowski 20. századi lengyel zeneszerző Roger király című operájának előadásával, ami a X. Színházi Olimpia részeként, a Kassai Nemzeti Színház vendégjátékában látható az Eiffel Műhelyházban. Az előadást megtekinti Szlovákia kulturális miniszter asszonya, a korábban a prágai Operát igazgató Silvia Hroncová is – áll a közleményben.

Az évad szeptember 8. péntektől A varázsfuvola újabb sorozatával folytatódik az Andrássy úton, miközben a Magyar Állami Operaház az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, a dubaji Operában vendégeskedik A hattyúk tava és a Pillangókisasszony előadásaival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!