Új előadás

2024.02.19. 20:23

István király címmel tart bemutatót a Nemzeti Színház

Sík Sándor István király című művének színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színház március 2-án Berettyán Nándor rendezésében - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

MW

A fővárosi Nemzeti Színház épülete esti díszkivilágításban a IX. kerületben, a Bajor Gizi parkban

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Sík Sándor műve az államalapító utolsó napjaira fókuszál, István végső dilemmájára, hogy kire hagyja a koronát: az Árpád-vérből való pogány, de magyar Vazulra vagy a keresztény, de velencei Orseolo Péterre? 

A kérdés nemcsak nehéz, de húsbavágó, ma már, több mint ezer év távlatából tudjuk, mekkora tétje lehet az ilyenfajta döntéseknek 

- áll az előadás ismertetőjében.

Mint írják, a darab központi kérdése, hogy hogyan tudja az államalapító magyar uralkodó összehangolni a heterogén nemzetet. "Hogyan tud olyan döntést hozni az utódlás kérdésében, amely feloldja az idegenkedést a pogány lelkület és a keresztény normák között, hogy talán mégse kelljen választanunk Kelet és Nyugat közül, hanem össze tudjuk egyeztetni ezt a kétféle, erősen szembenálló identitást?" - olvasható a szinopszisban.

A közleményben Berettyán Nándort idézik, aki szerint ezer évünk nagy kérdése ez. 

Nagyon nehéz, mert ősérzete a magyarságnak a megosztottság átka, és ebben a korban, az ezredfordulón is ez a jellemző: megosztott a társadalom, sok etnikum, kultúra keveredik, s egyfajta újraértelmezés zajlik Európában - mindez ismerős lehet nekünk ma is

 - mondta.

Berettyán Nándor elmondta: arra törekedtek alkotótársaival - Horváth Márk bábtervezővel, Ondraschek Péter díszlet- és Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel, valamint Berecz István koreográfussal -, hogy a darabnak ne csak szellemes szövege érvényesüljön, hanem a nézők érzékeire is hassanak, ezért a jeleneteket vizuális elemekkel, zenével, tánccal tűzdelt etűdök fűzik össze.

Az előadásban az ősmagyar, szkíta őslélek is megjelenik egy óriásbáb animációban, amely Horváth Márk bábtervező alkotása

 - írják, hozzátéve: az agancsos alakban a szkíta szarvasábrázolások is visszaköszönnek.

Az előadásban Istvánt Rátóti Zoltán, Gizellát Söptei Andrea, Orseolo Pétert Szabó Sebestyén László, Aba Sámuelt Szarvas József, Vazult Kristán Attila alakítja.

Az előadásról további információ ITT érhető el.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!