Labdarúgó NB I

2024.03.30. 19:51

Négygólos döntetlent játszott az MTK és a Kecskemét

Az MTK Budapest 2-2-es döntetlent játszott a vendég Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.

MW

Illusztráció/ Az MTK játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Jobban kezdett a fővárosi csapat, amelynek volt néhány kisebb lehetősége, a játékrész derekán mégis majdnem a vendégek szereztek vezetést, amikor Kádár és Demjén egymásra várt, majd utóbbi rosszul szabadított fel, így Meszhi a kapu felé fejelhetett, de a visszafutó Demjén a gólvonal előtt még kiütötte a labdát. A váratlan lehetőségtől felbátorodtak a lila-fehérek, akik nem sokkal később egy formás támadás végén vezetést is szereztek. Örömük viszont nem tartott sokáig, mert a hazai csapat Bognár remek keresztlabdája után Hej révén egyenlített. Az MTK fordíthatott volna a szünet előtt, de Antonov tizenegyesét kivédte a kecskeméti kapus az első félidő hosszabbításában.

A második játékrész kifejezetten jól kezdődött: amíg a kecskemétiek veszélyes lövését Demjén üggyel-bajjal hárította, addig a túloldalon Stieber hajszálpontos beadása után Molnár fejesével szemben tehetetlen volt Varga. A kapott gól érezhetően visszavetette a vendégeket, így a kék-fehérek többször is növelhették volna az előnyüket, azonban az önfeláldozó kecskeméti védők megakadályozták ezt. Az MTK magabiztos fölényét jól jellemezte, hogy egy ízben a védő Kádár is próbálkozott a saját térfeléről, Varga a keresztléc fölé paskolta a kiváló emelést. A fővárosiak hiába dolgoztak ki ziccereket, képtelenek voltak újra betalálni, legközelebb Bognár egy védőről a keresztlécre vágódó lövésénél jártak az újabb gólhoz. A rengeteg kihagyott helyzet aztán megbosszulta magát, mert a csereként beállt Helmich a hajrában kilőtte a bal felső sarkot, így a tavaly ezüstérmes KTE váratlanul pontot mentett.

OTP Bank Liga, 26. forduló:

MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-2 (1-1)
------------------------------------
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Káprály
   gólszerzők: Hej (41.), Molnár (50.), illetve Szendrei (35.), Helmich (87.)
   sárga lap: Molnár (70.), illetve Szendrei (36.)

   MTK Budapest:
   -------------
Demjén - Kocsis G., Kádár, Nagy Zs. - Hej, Varju (Végh, 88.), Kata, Antonov - Stieber (Kosznovszky, 64.), Molnár (Németh K., 72.), Bognár

   Kecskeméti TE:
   --------------
Varga B. - Szabó A. (Nagy O., 85.), Belényesi, Katona L. - Szűcs, Vágó, Zsótér (Derekas, 70.), Zeke - Horváth K. (Kovács K., 70.), Meszhi (Helmich, 61.), Szendrei (Pálinkás, 61.)

Eredmény és tabella

A Kisvárda még nehezebb helyzetbe került a bennmaradásért folytatott harcban, miután odahaza 3-1-re kikapott a Debrecentől, míg a Zalaegerszeg 5-1-re kiütötte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában, szombaton.

A várdaiak hátránya így már 12 pont a zalaiakkal szemben, míg a vasárnap pályára lépő, még bennmaradást jelentő helyen álló újpestiektől 11 pont a lemaradásuk.

A játéknap harmadik összecsapásán az MTK és a Kecskemét megosztozott a pontokon a fővárosban.

Eredmények, 26. forduló:
Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 1-3
MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-2
Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 5-1

pénteken játszották:

Puskás Akadémia FC-Fehérvár FC 0-0

vasárnap játsszák:

Paksi FC-Újpest FC 15.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 18.00

   A tabella:
1. Ferencvárosi TC             24 16   4   4    62-23  52 pont
2. Paksi FC                    25 15   5   5    44-29  50
3. Fehérvár FC                 26 13   4   9    43-36  43
4. Debreceni VSC               26 11   6   9    40-32  39
5. Puskás Akadémia FC          26  9  10   7    38-29  37
6. MTK Budapest                26 10   6  10    35-49  36
7. Diósgyőri VTK               25 10   5  10    40-42  35
8. Kecskeméti TE               26 10   4  12    37-40  34
9. Zalaegerszeg                26  9   5  12    41-51  32
10. Újpest FC                   25  9   4  12    33-49  31
11. Kisvárda Master Good        26  6   2  18    27-44  20
12. Mezőkövesd Zsóry FC         25  5   5  15    24-40  20

A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

A 27. forduló programja:

április 5., péntek:

Újpest FC-Zalaegerszegi TE FC 20.00

április 6., szombat:

Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 16.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 19.30

április 7., vasárnap:

Ferencvárosi TC-Paksi FC 14.45
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 17.30

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában