2024.04.09. 08:22
900 milliós vagyoni hátrány nem kevés - a büntetés súlyosbítását kérik
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a költségvetési csalás miatt indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítélete ellen súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta.
A kép illusztráció
Forrás: GettyImages
Fotó: Chris Ryan
A műtrágya értékesítéssel foglalkozó vállalkozó úgy kívánta a vevőkörét bővíteni, hogy a konkurenciánál olcsóbban kínálta a termékét. Ezt úgy tudta elérni, hogy az értékesítésbe bevont három másik céget. A szlovák, horvát és lengyel partnerektől ez a három cég vásárolta meg – névleg – nettó áron a műtrágyát, melyet aztán a vállalkozó gazdasági társaságának már áfával növelt áron adtak tovább, adófizetési kötelezettségeiknek viszont nem tettek eleget.
Az I.r. vádlott a három cég által kibocsátott fiktív számlák alapján jogosulatlanul igényelte vissza az Áfát, ezzel az állami költségvetésnek 2017-2019. években több, mint 900 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott. Az elsőfokon eljárt Kaposvári Törvényszék az ügy négy vádlottját költségvetési csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, és 3 év 6 hónap – 7 év közötti időtartamú szabadságvesztés büntetésre, 300.000 – 1.200.000 Ft pénzbüntetésre, 4 – 7 év gazdálkodó szervezet vezetői foglalkozástól eltiltásra és 4 – 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére súlyosításért, a vádlottak és védőik pedig felmentésért, enyhítésért fellebbeztek.