Bőköz Fesztivál

2018.09.02. 17:30

Újdonsággal jött az Ormánság alkotója

Azt úgy nagyjából minden baranyai tudja, hogy Szatyor Győző szobrászművész az Ormánság megszállottja, itt született, itt nőtt fel, Bogdása polgármestere volt és fába vésve többféle módon is megörökítette a táj szépségeit.

Mészáros B. Endre

Az alkotó most a Bőköz Fesztiválon két különlegességgel is jelentkezett, egy kiállítással és a térség új csodáira rávilágító képes kötettel. Szaporcán az Ős-Dráva Látogatóközpontban nyílt tárlata a Kalevalához készített grafikai sorozatából, s azért került ide, mert az Ormánságnak és Kodolányi János írónak köszönhette Finnország iránti imádatát, máig élő mély barátságát. Ez a kiállítás ezentúl ott látható a látogatóközpontban.

Volt a kémesi templomban könyvbemutatója is, egy ormánsági kötetről, melyet első ízben a fesztiválon mutattak be a közönségnek. A fotókkal gazdagon illusztrált könyvben azok az ormánsági királykazetták kaptak helyet, melyet a reformáció 500 éves évfordulójára készített a művész az elmúlt két évben a térség református templomaiban. 130 kazettát festett Baranyában és a határon túli Délvidéken, s a kötetben a 44 ormánsági kapott helyet, Mánfai György fotóival. Feltüntették a kazetta helyét, a református szimbólumokat és a kibontott igéket is, továbbá Szatyor Győző három szépírása is helyet kapott Töredékek az Ormánság krónikájából, Az értékőrző templomok és Az ige testté lett címekkel.

„Nekem a múlt esztendő különleges kegyelmi állapot volt, mert egész évben a bibliával jártam a templomokat, és közben értelmeztem a kazettákra kerülő idézeteket” – összegzett a művek születéséről Szatyor Győző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!