Összefogás

2023.08.22. 16:20

Zente is felvonult a táncosokkal a debreceni virágkarneválon

Zsigmond József

Forrás: Bors

Hírportálunkon többször írtunk Zentéről, aki gerinc eredetű izomsorvadásban, vagyis az SMA-betegségben szenved. A kisfiú 2019. október 29-én kapta meg az életmentő kezelést, a Zolgensmát, melyre a pénzt elképesztő összefogással sikerült összegyűjteni. A kisfiú azóta folyamatosan gyógytornára jár, állapota javul. Azóta több posztot oszt meg édesanya az életvidám Zentéről a közösségi oldalon. Most egy olyan videó került ki, ahol debreceni virágkarneválon felvonult a Feeling Tánc és Mazsorett Együttessel.

– Most itt vagyok Debrecenben, a Feeling csapattal. Éppen vonulok. A lányok szépek, most táncolnak

 – mondta Zenta a videós üzenetben.

Az édesanya egy korábbi posztban ezt írta: „Augusztus világszerte az SMA-tudatosság hónapja. Ilyenkor minden szervezet és az érintettek zöme is igyekszik még jobban felhívni a figyelmet a betegségre. El sem hinnétek mennyire sok SMA-beteg él a földön. Szerencsére ma már léteznek kezelések és nem a korai halállal néznek szembe a családok.”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában