Új munkahelyek

2024.05.15. 15:36

Húsfeldolgozó üzemet avattak Mozsgón - galéria

Jelentős beruházást adtak át május 15-én Mozsgón. A húsfeldolgozó üzemben helyi termékeket állítanak elő közfoglalkoztatottak bevonásával.

Tóth Viktória

A falu fejlődéséért sokan dolgoztak az elmúlt időszakban

Forrás: Laufer László

A Lengyeltóti János Általános Iskola diákjainak műsorával kezdődött meg a Mozsgói Húsfeldolgozó üzem ünnepélyes átadása. A rendezvényen Kovács Zsolt Vilmos polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárának ünnepi beszéde következett.

húsfeldolgozó
A húsfeldolgozó hamarosan hivatalosan is átadva.
Fotó: LL

Mint elhangzott, az önkormányzat az eddigi vágóhídi szolgáltatásán felül, erre is épülve szerette volna a húsfeldolgozó üzemet elindítani, melyben helyi termékeket állítanak elő. Az üzemben a hagyományos ízek alapján készülnek majd a húskészítmények. A termékek a felhasznált fűszereken kívül semmilyen egyéb, ízfokozó vagy tartósítószert nem fognak tartalmazni.

Mint azt a polgármester is említette, a mozsgói önkormányzatnál jelentős létszámú közfoglalkoztatott dolgozik 2011-óta. Jelen beruházás is egy közfoglalkoztatotti mintaprogram keretében valósult meg.

– A kormány 2019-ben döntött a Gazdaságélénkítő Program elindításáról. Baranya vármegyéből hat település volt érintett a második és a harmadik ütemben. Drávacsehi, Mozsgó, Sellye, Vajszló, Beremend és Felsőszentmárton 

– fogalmazott Réthy Pál.

Az üzem létrehozásával kapcsolatban elmondta gondolatait Nagy Csaba országgyűlési képviselő és dr. Horváth Zoltán, Baranya Vármegye Főispánja is, majd Rosner Zsolt plébános áldotta meg a létesítményt.

A húsfeldolgozó üzem számokban

A beruházás mintegy 210 millió forintból valósult meg. A pályázati ismertető szerint az üzem 155 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik, éves szinten maximálisan 4800 sertés feldolgozására lesznek képesek, a saját tenyésztésen felüli hiányzó sertés mennyiséget a helyi és környékbeli őstermelők, gazdáságok bevonásával szeretnék biztosítani. A helyi önkormányzat azt vállalta, hogy a beruházás megvalósítását követően 3 év időtartamban 3 főt foglalkoztat, így húsfeldolgozó létrehozásával legalább 3 új munkahelyet teremtenek a községben.

A  településre a Magyar Falu programból is számos forrás érkezett, több mint 122 millió forint értékben. Így közösségi tér, óvoda és szolgálati lakással kapcsolatos fejlesztés, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása, orvosi rendelő tekintetében is fejlődhetett a község.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!