Tudomány

2024.05.14. 14:40

Mi lehetne más a fókuszban az Innovációs Napon, mint a mesterséges intelligencia?

Már hagyománynak számít, hogy a Pécsi Tudományegyetem szervezésében megrendezik az Innovációs napok – május 14-15. – című rendezvényt. Az idei esztendőben a két napos esemény különlegessége, hogy a társszervező Magyarország legnagyobb informatikai szolgáltatója, a Deutsche Telekom IT Solutions Hungary.

Czeczon Enikő

Forrás: UnivPécs

A rendezvényen olyan előadásokon és kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők, amelyek fókuszában a napjainkat egyre inkább átszövő mesterséges intelligencia áll. 

A 2024-es Innovációs napok első előadója Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár volt, aki elmondta, hogy azért is örül, hogy itt lehet ezen az eseményen, mert olyan nemzetközi vállalattal közösen szerveződött az Innovációs napok rendezvény, ami globális vezető szerepet tölt be a telekommunikációs technológia iparágban. Ez azért fontos, mert a minisztérium egyik missziója, hogy minél szorosabb együttműködés kialakítását ösztönözzék az egyetemi, a kutató intézeti szektor és a vállalati Magyarországon működő hazai és multinacionális cégek szektor között. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!