Lehet még nevezni

2022.08.20. 19:30

Szeptember elején ismét rotyog a csirkepaprikás Bólyban

Augusztus 26-ig várják a nevező csapatokat a bólyi Csirkepaprikásfőző Fesztiválra, ezúttal is tízfős társaságok jelentkezését várják a szervezők.

Illusztráció

Fotó: Laufer László

A rendezvényt a hagyományoknak megfelelően szeptember első hétvégéjén, a Kántor-réten rendezik meg, immáron 23. alkalommal. A városban és környékén élők jól ismerik a híresen jó szüreti csirkepaprikást, amelyet a bólyiak hosszú lével és kanalas galuskával készítenek. Ez az étel minden helyi szürethez hozzátartozik. A gasztronómia élményeken túl színes programokkal, kézműves kirakodó vásárral is várják az érdeklőket.

A főzés a biztonsági szempontokat figyelembe véve ezúttal is csak fával lesz lehetséges, amelyet fém alátéttel együtt – kaució ellenében – minden csapat számára a helyszínen biztosítanak a szervezők. A kiírás szerint az asztalok dekorációja zsűrizésen vesz részt, az első három helyezett értékes ajándékban részesül.

A szeptember 3-án 15 órakor kezdődő fesztivál ünnepélyes megnyitóján Hárs József, Bóly polgármestere mond köszöntőt, majd az Eszter-lánc mesezenekar szórakoztatja a legkisebbeket, közben a csapatok megkezdik a csirkepaprikások készítését. A délután folyamán színpadra lépnek a Pécsi Megafonikusok, 19 órakor pedig szuperkoncert kezdődik, az LGT sztárjaival. A Zenevonat című produkció meghívott meghívott vendégművésze Falusi Mariann. A fesztivál este az Unterrock Zenekar bulijával zárul. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!