Labdarúgó megye I.

2021.04.23. 14:32

A Boda ellen már nem hibázna a Komló

Az első áprilisi mérkőzésére készül a Komló ellen a Boda, a Mohács Lovászheténybe utazik, míg a PEAC és a Pécsvárad a tabella utolsó két helyezettjével csap össze az AutóCity Volkswagen Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 23. körében.

Szabó Dániel

a20210321_Boda (fehŽr) - PŽcsv‡ra megyei I. labdarœg— mŽrk?zuŽs_Boda_LL_DN

Fotó: Laufer László

Április 24., szombat, 16.00

Sport36-Komló (8.)– Boda (10.)

A Komló már a tizedik ikszén is túl van ebben a bajnoki szezonban, s többek között ennek köszönheti a csapat, hogy a csalódást keltő nyolcadik helyen áll. Ezúttal az erős középcsapatnak számító Bodát fogadja Tóth Máté együttese. Azt a Bodát, amely vesztett pontok tekintetében még jobban is áll a komlóiaknál. Ugyanakkor Varga Balázs csapata ebben a hónapban még nem játszott mérkőzést, sőt, áprilisban most szerdán edzett először.

Tóth Máté, a Komló edzője: – Lehet, hogy van szakmai oka is annak, hogy nem tudjuk lezárni a mérkőzéseket, de nagyon sok esetben olyan egyéni hibák miatt buktunk pontokat, amik nem voltak benne a meccs képében. Fizikálisan is lehetnék jobb állapotban, de főleg a koncentráció hiányával van probléma. Nem tudom, hogy mit várjak a hétvégi meccstől, hiszen az ellenfélből is fel szoktunk készülni, de a Boda ebben a hónapban még nem is lépett pályára. Kis túlzással, itt már csak arról szól a történet, hogy valahogy játsszuk le a bajnokságot. Ha tudjuk stabilizálni a védekezésünket, és nem kapunk buta gólokat, akkor nekünk hazai pályán meg kell nyerünk ezt a mérkőzést.

Varga Balázs, a Komló szakmai igazgatója: – Több alkalommal is azt éreztem, hogy néhány csapat kihasználja ezt a vírushelyzetet, és arra hivatkozva halaszt el mérkőzést. Nálunk nem így történt, sajnos hat-hét játékos is átesett a fertőzésen, volt olyan is köztük, akit kórházban kellett ápolni. A bodai községnek egy óriási dolog, hogy a csapat az 5–10. hely között mozog. Ez a társaság most is képes lenne ott lenni az első nyolcban, ezúttal viszont nagy kérdőjelek vannak bennünk. Innentől kezdve szerda-szombat ritmusban kell játszanunk a meccseket. Ezt egy szinte lehetetlen küldetésnek tartom, minden pontot meg kell majd becsülnünk. A komlói keret minőségét látva, nagyon meg vagyok lepődve, hogy nincsenek az első 4-5 között. Ők az esélyesebbek szombaton, de a bodai csapat többször bizonyította, hogy bárki ellen tud meglepetést okozni.

Lovászhetény (7.)– Mohács (1.)

Szombaton a remek formában lévő Lovászhetényhez látogat az éllovas. Bíró Ferenc együttese az elmúlt négy meccséből hármat megnyert, s csupán a PEAC-tól kapott ki. De ezzel együtt sem a hazaiak lesznek a találkozó esélyesei. A Mohács megállíthatatlanul robog a bajnoki cím felé, Schmidt Zsolték a bajnokság során még egy meccset sem veszítettek el.

Április 25., vasárnap, 16.00

Gyógyfürdő Harkány (14.)–PTE-PEAC (4.)

A PEAC remek tavaszt fut, s ennek köszönhetően már csak két pontra van a dobogótól. Ebben a naptári évben még nem kaptak ki Lőrinc Antal tanítványai, és óriási meglepetésnek kellene történnie, hogy ez a sorozat pont most vasárnap szakadjon meg. Makaiék az utolsó előtti Harkány vendégei lesznek.

Kétújfalu (15.)– Pécsvárad R-Bus (3.)

Dávid és Góliát csap össze Kétújfaluban. Az előbbi nem sok jóra számíthat, főleg ha a pécsváradiak előző mérkőzését nézzük, a címvédő 10-0-ra győzte a siklósiakat. No meg a felek idei első találkozóján sem fogta vissza magát Varga László legénysége, akkor tizenegy alkalommal köszöntek be a Kétújfalunak Wittrédiék.

Sellye O és R (11.)– Siklós (12.)

A Siklóst sem kímélte a koronavírus-járvány az elmúlt hetekben. Weinert Zsolt együttese kedden egy elhalasztott mérkőzést játszott volna le a Villánnyal, de végül arra sem tudott kiállni, így a három pontot a riválisnak írják majd jóvá. A siklósi klub közösségi oldalán jelezte, hogy amennyiben javul a csapat háza táján a helyzet, természetesen elutaznak Sellyére.

Elhalasztva: Bóly–Szederkény (pótlás: május 12., 18.00).

Szentlőrinc II.–Villány 2-1 (2-0)

Szentlőrinc. Vezette: Ádám József. Szentlőrinc II.: Pacéka – Hesz (Slavonics, 71.), Tóth O., Baki, Bálint G. – Kapronczai, Mozsgai, Tóth M., Pretzl – Abdourazakou (Anton, 87.), Babinszky. Edző: Horváth Zoltán. Villány: Dósa – Bischof, Buni B., Kovács K. (Szabó B., a szünetben), Farkas B. – Nagy N., Stefán, Kovács P., Lehota – Havasi, Gellén. Edző: Kósa Zoltán.

Gólszerzők: Abdourazakou (24.), Tóth M. (31.), ill. Lehota (80.).

Kiállítva: Babinszky (69.).

Megyei I. osztály

1.

Mohács

20

18

2

0

57–3

56

2.

Szentlőrinc II.

21

12

8

2

58–20

41

3.

Pécsvárad

19

12

4

3

73–12

40

4.

PTE-PEAC

20

11

5

4

60–28

38

5.

PVSK

20

11

2

7

55–37

35

6.

Villány

18

10

3

5

47–28

33

7.

Lovászhetény

20

8

5

7

45–33

29

8.

Komló

21

6

10

5

37–38

28

9.

Bóly

20

8

2

10

39–40

26

10.

Boda

18

6

3

9

26–41

21

11.

Sellye

19

6

1

12

34–44

19

12.

Siklós

19

5

2

12

23–50

17

13.

Szederkény

19

4

4

11

28–52

16

14.

Harkány

19

2

1

16

10–84

7

15.

Kétújfalu

19

2

0

17

16-98

6

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában