Kosárlabda

2023.04.02. 10:00

Megérkeztünk a legjobban várt mérkőzéshez

K. B.

Fotó: Löffler Péter

Ugyan a bajnoki helyezésért már nem zajlik harc a PVSK-Veolia és az NKA Pécs között az NB I. B. Piros-csoportjában, parázs mérkőzés várható vasárnap 18 órától a második és az első helyezett között pláne az előzmények után.

Mint ismert, a szezonbeli első derbit az akadémisták nyerték saját pályájukon méghozzá nagy fölénnyel. A találkozó után mondott le Juhász Olivér is a vezetőedzői pozícióról a Panthersnél.

A következő randevún már Szrecsko Szekulovics vezényelte a Hepp Kupában a Vasút munkáját, méghozzá sikerrel, hiszen Hortiék a végállomást jelentették az NKA-nak a sorozatban. Még fájdalmasabbá tette a Rátgéber Akadémia gárdájának a vereséget, hogy saját pályájukon szenvedték el ezt a vereséget.

Jelenleg tehát 1–1 az állás, a rájátszást megelőzően pedig mindkét csapatnak fontos lehet a maga oldalára billenteni a mérleg nyelvét. Ugyan ha mindkét gárda a fináléba jutna, s egymás ellen küzdene meg a feljutásért, már biztos, hogy az Akadémiánál lenne a pályaelőny, nagy fegyvertény lehetne Bíró Olivérék számára, ha egy egymás elleni győzelem után mennének bele abba a párharcba. Ugyanígy Benkéék is mentális előnyt szerezhetnek a riválissal szemben abból, hogy bebizonyítják, az alapszakasz során többnyire ők voltak a jobbak.

Azt már nem is kell mondani, hogy az osztály eddig egyértelműen két legjobb csapata csap össze, amin a teher alól valamelyest felszabadult játékosok bizonyíthatják egymás ellen, hogy megérdemlik azt, a következő idényt már az élvonalban kezdhessék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában