Labdarúgás

2023.08.30. 12:06

Kiesett a tavalyi elődöntős: a Töttös és a Gyód is a véghajrában pöckölte ki magasabb osztálybéli ellenfelét

Móga Richárd

Forrás: Gyód SK Hivatalos Szurkolói oldala

Ezekben a napokban sem tétlenkednek a Baranya vármegyei labdarúgócsapatok, ugyanis kedd délután négy csapat volt érdekelt a Baranya Vármegyei Kupa második körében, míg szerdán huszonnyolc együttes lép majd pályára.

Az alacsonyabb osztályú alakulatok szokás szerint annyi könnyebbséget kaptak, hogy hazai környezetben vívhatják ki a győzelmet. A címvédőnek, a Lovászhetény-Pécsváradnak nem lesz egyszerű dolga a Beremend otthonában, de a tavalyi ezüstérmes Ócsárdnak is mindent be kell vetnie a vármegye III.-at megnyerő, vármegye II.-őt kiválóan kezdő szajki klub ellen.

A keddi játéknapon a Töttös a tavalyi idény egyik elődöntősét, a Siklóst látta vendégül. Meglepetésre szűk fél óra elteltével két góllal vezetett a házigazda, azonban a szünetben Bíró Ferenc kellőképp felrázta fiait. Előbb az 51. percben Patkó büntetőjének köszönhetően szépített vendégcsapat, majd kilenc perccel később a csereként beálló Szekeres Benjámin kiegyenlített. A hátralévő időben mindkét klub megszerezhette volna a vezetést, de a csattanó a hajrá kezdetén következett, mikoris Juhos Olivér kilenc pernyi játék után meglőtte a Töttös harmadik találatát, amire már nem érkezett válasz.

GSH Töttös–Siklós 3–2 (2–0)

Töttös. Vezette: Horváth Gy. (Pór, Mezőföldi). GSH Töttös: Kengyel – Antolovics, Pfefferman, Buni, Rotaru (Minorics, 88.) – Benesics (Juhos O., 71.), Balogh Á., Szabó A., Költő A. – Márkovics (Szabó K., 91.), Kaiser. Siklós: Szabó D. – Tésenyi (Nozica, 66.), György R., Ignácz O. (Kalányos S., 32.(Takács Z., 57.)), Látschám – Patkó, Szabó D. (Magyar L., 51.), Gyimesi, Pólics – Könyvásó, Csőkör (Szekeres, 27.).

Gólszerzők: Benesics (27.), Rotaru (29.), Juhos O. (80.), illetve Patkó (51. – büntetőből), Szekeres (60.).

Kísértetiesen hasonlóan alakultak az események a másik keddi találkozón, ahol a Sellye a Gyód otthonában bizonyíthatott. Az első játékrészben Csernik Adrián és Müller Benjámin is feliratkozott a gólszerzők közé, azonban a fordulás után tizennégy perc alatt egalizált a csupán tizenkét spílerrel érkező Sellye. Talán a frissességnek is köszönhetően a Gyód képes volt a végén magasabb fokozatra kapcsolni, így a véghajrában kétszer is mattolt a házigazda.

A gyódi együttes ezt a győzelmet id. Krum István emlékére ajánlotta, aki 19 évig volt a gyódi labdarúgás motorja, a Sportkör elnöke. Nyugodjék békében!

Gyódi Sportkör–Sellye VSK 4–2 (2–0)

Gyód. Vezette: Bánfai (Pucsli, Dani G.). Gyódi Sportkör: Szeidl – Kovács Á. (Kaufmann B., szünetben), Lőrincz S., Csernik A., Molnár G. – Schrempf (Benke, 66.), Gurbó (Elekes, szünetben(Törőcsik, 79.), Kövesdi, Pusztai (Kovács Gy., 76.) – Nagyatádi, Müller B. (Kaufmann D., 66.). Sellye VSK: Hegedűs B. – Orlovics, Filó, Ács G., Kászonyi – Strausz, Varga L. (Hirt, 34.), Tóth K., Balogh B. – Orsós Cs., Hámori.

Gólszerzők: Csernik (19.), Müller B. (44.), Kaufmann B. (81.), Kövesdi (90. – büntetőből), illetve Tóth K. (57.), Orsós Cs. (59.).

Szerdai mérkőzések: Közműépker Lánycsók SE–Sport36 Komlói Bányász, Kaitz Agro Somberek SK–Villány TC, Himesháza KSE–Nagykozár KSE, Szajki SE–K. Ócsárd SE, DDC Focivilág Beremend–Lovászhetény-Pécsvárad KFT, Misinai Sasok MLE–Gyógyfürdő Harkány, Szársomlyó–Boda-Diana SE, Véménd KSE–Szederkényi SE, Bányász TC SE–Sásd VSK, Újpetre KSE–Olasz Község 2022 SE, Kökény SC–Kétújfalui SE, BFA Szigetvár–Bólyi SE, Vajszlói KSK–Lippói KSE, (mindegyik 17.30), Bogád Pogány SE–PVSK, 17.45.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában