TCR World Tour

2023.11.11. 07:44

A rosszban is a legjobbat keresi Michelisz Norbert

Kvanduk Bence

Fotó: Daniel Kalisz / RACE PROJECT

Nem úgy kezdődött a baranyai Michelisz Norbert számára a TCR World Tour utolsó előtti versenyhétvégéje, ahogyan azt megálmodta. Már a szabadedzéseken is látszott, hogy a Hyundai versenyzője inkább a középmezőnyhöz tartozik ezen a viszonylag nagy szintkülönbséggel, szűk szakaszokkal tarkított pályán Ausztráliában, hiszen mindkettőn a 13. időt futotta.

Egy keveset aztán sikerült javítania a Mount Panorama kvalifikációján, a 11. helyről rajtolhatott az első futamon. Onnan azonban az első kör végére egyet visszacsúszott. Szerencsére jött egy biztonsági autós szakasz, ami összegyűjtötte a mezőnyt, s a magyar pilótának sikerült a 10. helyet megszereznie, ami a vasárnapi két futamon óriási lehetőséget biztosít számára. A második, fordított rajtácsos versenyen ugyanis így a pole pozícióból indulhat ezen a pályán, amin egyébként is borzasztó nehéz előzni.

Egyedül talán csak azt sajnálhatja igazán, hogy a két legnagyobb vetélytársa, Yann Ehrlacher és Rob Huff is jóval több pontot szerzett az első napon. Holnap viszont javíthat ezen!

– Nem úgy sikerült az időmérő, ahogy reméltem, a 11. időt autóztam, ami behatárolta a lehetőségeket az első futamra, amelyen végül a 10. helyen értem célba – közölte követőivel Michelisz közösségi felületén. – Ez esélyt kínál a holnapi két versenyre, pole pozíciót a második futamra. Még nincs vége!

Az 1. futam eredménye: 1. Santiago Urrutia (uruguayi Lynk&Co), 2. Néstor Girolami (argentin, Honda), 3. Tony D'Alberto (ausztrál, Honda), 4. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co), 5. Thed Björk (svéd, Lynk&Co), 6. Rub Huff (brit, Audi)... 10. Michelisz Norbert (Hyundai).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában