Labdarúgás

2023.11.06. 20:30

Eljött ez a nap is: a PVSK és a Siklós viszi a prímet a forduló csapatát tekintve

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei I.-es bajnokság hétvégi fordulójának szombati játéknapján a Siklós és a PVSK is borította a papírformát, így a két együttes kiválóságai valósággal ellepték a hétvége válogatottját, de persze volt még néhány kiadó hely.

– A lelkesedés és a szív győzött. Le a kalappal a srácok előtt, a sok jó között is voltak kiemelkedő teljesítmények, Ivánovics Iván extrát nyújtott. Már régóta megérdemelt volna a csapat egy ilyen sikerélményt, bennünk volt ez az eredmény, de eddig valamiért nem jött ki, reméljük, hogy ez meglök minket a felfelé vezető úton – nyilatkozta a klub hivatalos oldalának a PVSK trénere, Schneider Gábor.

 

Bíró Ferenc, a Siklós vezetőedzője: – Az első perctől a nyolcvanadik percig nagyon intenzíven és tudatosan futballoztunk, viszont az utolsó 10 perc nagyon nem tetszett, mert ebben az időszakban fegyelmezetlenek voltunk. Senkit semmikor nem becsülhetünk le, mert az könnyen megbosszulhatja magát, emiatt kicsit mérges is vagyok. Úgy érzem egyébként, hogy fizikálisan most érte utol magát minden játékosom, és mivel sok a fiatal a csapatunkban, még mindig nagyon fejlődőképesek vagyunk. Természetesen jár a gratuláció a srácoknak, ŐK - mindannyian - az én hőseim!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában