Kosárlabda

2023.12.17. 09:30

Ez kihagyhatatlan: jön az idei naptári év utolsó hazai felvonása

Móga Richárd

Forrás: Löffler Péter

Idei utolsó hazai mérkőzésére készül az NKA Unviersitas Pécs női kosárlabdacsapata, ráadásul igencsak vidáman várhatja az együttes az ELTE BEAC elleni bajnokit, ugyanis csütörtök este megnyugtató előnyt szerzett a pécsi klub a Caledonia Gladiators ellen (75–51). 

Ami a bajnokságot illeti, a baranyai alakulat a középmezőnyben tanyázik, így ezzel a jelenlegi helyzettel nem lehet maradéktalanul elégedett a publikum, de a fővárosi brigád is többre vágyna a hetedik helynél. 

Az ELTE BEAC menetrendje jóval szabadabb, ugyanis „csak” a hazai pontvadászatban érdekelt, így persze a frissesség az ő malmukra hajthatja a vizet. Na de a nyolc meccsen elért három győzelmet nem nagyon lehet kitenni az ablakba, így frusztrált lehet a budapesti csapat. A két együttes egymás elleni csatájából legtöbbször a Pécs jött ki győztesen, igaz, két éve nagyjából ilyenkor gyakorlatilag felmosta a padlót az ELTE akkor még Csirke Ferenc alakulatával (74–45). 

Mindenesetre azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, két teljesen újjáalakult csapatról van szó, akik vélhetően mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy győztes bajnokival zárják a 2023-as naptári évet. A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Rátgéber Kosárlabda Akadémián.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában