Labdarúgás

2024.01.15. 09:30

A meleg időnél és a hideg italoknál már csak a vármegye kettes bajnokság hiányzik jobban – (GALÉRIA)

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

A meleg időnél és a hideg italoknál már csak az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei II.-es bajnokság hiányzik jobban, ami sokak szerint évek óta nem volt ilyen erős és izgalmas.

Az idei szezonban rajthoz állt a címvédő Ócsárd, illetve három olyan együttes is, – Kétújfalu, Sellye, Szederkény – amely a 2023/24-es idényben még egy osztállyal feljebb vitézkedett. Ráadásul az utóbbi igencsak eredményes őszt tudhat maga mögött, ugyanis Szigeti Endre legénysége az első tizennégy fordulóban nem hullajtott pontot. Továbbá a negyvenkét szerzett és a tíz kapott találati mutatót is ki lehet tenni az ablakba.

A Boda tavaly az utolsó pillanatban végül visszalépett a vármegye egyes indulástól, az idei kiírást megelőzően pedig a Diana csapatával összeolvadt, de az eredmények nem akarnak jönni, hiszen mindössze hét pontot gyűjtött a sereghajtó. A vármegye háromból feljutó Szajk ugyan egy egységgel többet szerzett, de az előrelépés érdekében sokat kell még melózni.

Hasonló a helyzet Sombereken, ahol rémálomszerűen indult a pontvadászat, de bízhatnak abban a drukkerek, hogy a vármegye egyik legsikeresebb vezetőedzője, Kvanduk János képes lesz felrázni az alakulatot.

Az nem vitás, hogy a középmezőnyben tanyázó csapatok bármikor képesek lehetnek a bravúrra tavasszal, a dobogót megcélzó brigádok pedig egy pazar szériával tovább írhatják saját tündérmeséjüket. Mindenesetre a legtöbbeket jelenleg most az foglalkoztatja, hogy kinek sikerül majd megállítani a hibátlan listavezetőt, na meg kitől lehet még szotyolát kérni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában