Labdarúgás

2024.01.16. 12:06

Egymással döntőzött a PMFC és a PVSK

Kvanduk Bence

Nagyszerű megmérettetést nyújtott a fiatal labdarúgók számára idén is a Dél-Zselic Kupa, amelyet veretlenül nyert ezúttal a PMFC U12-es együttese. A fináléban a PVSK egyik, fekete U13-as gárdájával találkoztak a piros-feketék, s 1–0-ra nyertek. Harmadik a La Friends Paks lett, majd a Dél-Nyugat válogatott, s a PEAC következett, s hatodik helyen a szervező KECSA (Kell egy csapat).

A Vigasz Kupa sem múlt el baranyai siker nélkül, hiszen a PVSK másik csapata, a fehérek nyerték ezt a Szekszárddal szemben. Harmadik a Szentlőrinc lett.
A bajnoknál természetesen különdíjazott is volt, a torna legjobb kapusának választották a PMFC-ből Laurer Rolandot. A torna legeredményesebb gólszerzője is Pécsről került ki, ugyanakkor egy másik együttesből, a PEAC-ból. Ő nem volt más, mint Lukács Máté.

A legjobb hazai játékosnak Kénesi Bulcsút választották meg.

– Gratulálok mind a két csapatnak, mert megint bebizonyították, hogy igenis nagyon jó úton jár a PVSK U13-as együttese – értékelt Bánhegyi Zsolt vezetőedző. – Egyénileg és csapatként is nagyon szépen teljesítenek edzéseken, mérkőzéseken egyaránt. Köszönöm a szülőknek a hatalmas szurkolást, nagyon jó hangulatot teremtettek!

Közben a PMFC U10-es csapata Kaposvárra látogattak, ahol csupán a Veszprém tudott a pécsi ifjak fölé emelkedni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában