Futsal

2024.01.26. 14:20

Küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak: őrült iramot hozott a hatgólos találkozó

Hatgólos vereséggel zárta hazai szereplését az alapszakaszban a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata, de az éremre pályázó Kecskemétet komolyan sikerült megszorongatni, így nem is meglepő, hogy a lefújás után tapsvihartól volt hangos a pécsi csarnok.

Móga Richárd

Forrás: PTE-PEAC

Fotó: Bálint Kornélia

A szezon eddigi talán legjobb iramú pécsi mérkőzésén maradt alul az élvonalbeli bajnokság huszonegyedik fordulójában a PTE-PEAC futsalcsapata, így megérdemelten szólt tapsvihar a lefújást követően.

A kezdéssel nem volt gond, sőt, Bálint Gergő révén a nyolcadik percben előnybe került a házigazda, aztán jött egy rövidzárlat, ugyanis a következő tíz percben négy alkalommal is mattolt a Kecskemét. Az első játékrész végén még sikerült közelebb kerülni az esélyesebbnek számító ellenfélhez, de a második félidőben már mindkét kapu érintetlen maradt.

Mindenesetre a csapategységet és a nagy küzdeni akarást dicséret illeti, na meg üdítő volt azt látni, hogy Nospak Robert góllal debütált, plusz mezőnymunkájával is rengeteget adott az egész együttesnek. Ez a lendület még jól jöhet majd a közelgő rájátszásnál.

PTE-PEAC– Kecskemét Futsal 2–4 (2–4)
Férfi Futsal NB I., huszonegyedik forduló. Vezette: Wittner József (Kovács G., Góbi). PTE-PEAC: Molnár M. – Bálint G., Karamarkovic, Bartal, Nospak. Cserék: Wilkesz, Molnár Cs., Pápai, Palvek, Forró, Spánitz, Hajnal. Vezetőedző: Élő Tibor. SG Kecskemét Futsal: Rigó – Pál P., Suscsák, Haász, Fekete. Cserék: Krajcsi, Hajnal, Bíró, Kajtár, Nádudvari, Tomic, Szabó J. Vezetőedző: Koós Károly.
Gólszerzők: Bálint G. (8.), Nospak (19.), illetve Suscsák (10. – büntetőből), Pál P. (14.), Haász (16.), Tomic (18.).
Ez következik (02.02.): Magyar Futsal Akadémia–PTE-PEAC (20.30).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában