Kosárlabda

2024.01.15. 11:01

„Megfelelő meccset játszottunk, bár nehéz volt összeszedettnek lennünk”

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Felejthető meccsen ugyan, de magabiztos győzelmet aratott az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata a tizenhetedik forduló zárómérkőzésén. 

Jovan Gorec, a Pécs vezetőedzője: – Megfelelő meccset játszottunk, bár nehéz volt összeszedettnek lennünk a hosszú törökországi túra után. Mindenesetre a motivációnk erősödése az eredményen is meglátszott, ezért gratulálok a lányoknak!

Riskó Dávid, a Szigetszentmiklós vezetőedzője: – Gratulálok a Pécsnek, energikusan játszottak. Ez meg is látszott az elején, amikor mi nem tudtuk azt a kosárlabdát játszani, amit szeretnénk, kimondottan védekezésben. Az első és utolsó öt percen kívül jó kosárlabdát játszottunk, de ilyen végeredmény mellett azért nehéz ezt mondani. A lányoknak el kell hinniük, hogy tudnak kosárlabdázni.

Laczkó Sára, a Pécs kiválósága: – Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, de a második negyedben kicsit bealudtunk, és ezzel a saját dolgunkat nehezítettük meg, hiszen engedtük visszajönni az ellenfelet. A második félidőben aztán lendületesen játszottunk, beestek a dobásaink, így sikerült könnyed győzelmet aratnunk.

Katarina Trehub, a Szigetszentmiklós kosárlabdázója: – Kemény meccs volt, de egész életemben szerettem a kihívásokat. Ennél leszünk jobbak is, főleg, ha a sérültjeink visszatérnek. Van, amiben fejlődnünk kell, ez érinti a védekezést és a támadást is, de ezért van az edzői csapat, és együtt megoldjuk a problémáinkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában