Kosárlabda

2024.02.09. 15:02

Salgótarjánba utazik újabb vadat ejteni a Panthers

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Rendkívül szorosan alakul az NB I. B. Piros-csoportja ebben az évben is. A PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata úgy sem tud az első helyen lenni, hogy 18 meccsből mindössze két alkalommal került ki vesztesen. Szombaton 18 órakor éppen ezért nem botolhat a Salgótarján otthonában, hiszen tartani akarja a lépést a 13 mérkőzés óta veretlen Újbuda MAFC-cal. A 12. helyezettnél kötelező is a győzelem a második pozícióban lévő Panthersnek, amely ezúttal teljesen egészségesen utazhat már.

– A Salgótarján teljesen más csapat, mint amikor először játszottunk ellene – jelentette ki Szrecsko Szekulovics a pécsi klub beharangozójában. –  Hoztak egy amerikait, aki nagyon jól teljesít. Legutóbbi két meccsén győzött a Salgótarján. Maximális koncentrációval dolgozunk, muszáj nyernünk! Nem adják könnyen a sikert, de a teljes keret rendelkezésre áll majd. Horti Bálint, Mokánszki Máté és Halász Ákos is visszatér. Most volt az a periódus, amikor nem voltunk százszázalékos formában, de dolgozunk rajta, hogy a kupadöntőkre és a rájátszásra már újra a régi ritmusban játszunk.

A legnagyobb riválishoz, az éllovas MAFC-hoz a Cegléd utazik szombaton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában