Labdarúgás

2024.03.02. 09:30

Jön egy csata, ahol a címvédő pontszerzése már bravúrnak számítana

Alaposan bekezdett minden labdarúgócsapat az AutóCity Volkswagen Baranya Vármegyei II.-es bajnokság tavaszi fordulójának első mérkőzésén, így nem lenne meglepő, ha a hétvégén a végletekig kiélezett csatákból, na meg gólgazdag ütközetekből sem lenne hiány. Ráadásul jön egy csata, ahol a címvédő pontszerzése már bravúrnak számítana.

Móga Richárd

Forrás: Szederkény SE

Fotó: Fónai Panka

A szombati játéknapon két párharcot rendeznek meg, s ebből talán a Töttös pécsi vendégjátéka ígérkezik izgalmasabbnak. A két együttest mindössze egyetlen pont választja el egymástól, ráadásul tizenöt forduló elteltével csupán hét győzelmet szereztek együtt. Kettejük legutóbbi összecsapásán kinyílt a gól­zsák, ugyanis akkor Buni találatával még vezetést szerzett a Töttös, majd végül a PTE-PEAC harmadik számú csapata ötször is mattolt (2–5).

Jön egy izgalmasnak ígérkező ütközet, ahol vélhetően ismét komoly őrizetet kap majd Havasi Dániel.
Jön egy izgalmasnak ígérkező ütközet, ahol vélhetően ismét komoly őrizetet kap majd Havasi Dániel.
Fotó: Laufer László

Szombaton lehet szurkolni Szentlőrincen is, ahol a Boda-Diana a Komló második számú együttesét látja vendégül, de hatalmas meglepetés lenne, ha a sereghajtó házigazda akár egy pontot is otthon tartana. Pláne úgy, hogy a túloldalon vélhetően ismét pályára lép majd a góllövőlista éllovasa, a huszonkét gólos Novák Balázs Mihály is, aki az előző fordulóban duplával debütált a Véménd ellen. 

Vasárnapra marad tehát a tizenhetedik forduló talán legjobban várt ütközete, a hibátlan listavezető Szederkény ócsárdi vendégjátéka. A címvédő szebb napokat is megélt már, de a bronz­érem még könnyen elcsíphető, főleg úgy, hogy egy meccsel kevesebbet tudhat maga mögött Sütő László legénysége, és így is csak nyolc pontra van a harmadik helyen tanyázó Kétújfalu. Mindenesetre ezúttal nem lesz egyszerű a pontszerzés, ugyanis az idei kiírásban eddig ez még senkinek nem sikerült, de egy esetleges bravúr biztosan nagy lökést adna a szezon hátralévő részére. 

A már fent említett Kétújfalu a Szajk pályáján ünnepelne, de a tavalyi vármegye hármas bajnok is győzelemmel kezdte a 2024-es naptári évet, így vélhetően nem lesz egyszerű dolga a bajnokaspiránsnak. Ezen a hétvégén a bajnoki álmokat szövögető Harkány pihenhet, de kelleni is fog a szusszanásnyi idő, ugyanis legközelebb, március 10-én majd a Szederkény ellen kell bizonyítani. 

Nagy reményekkel várhatja Kvanduk János második tétmérkőzését a Somberek vezetőedzőjeként, ugyanis a Sellye látszólag most megfogható, három ponttal pedig akár két helyet is léphetne a klub. 

Szombati mérkőzések: Boda-Diana SE–Sport36 Komlói Bányász II., PTE-PEAC III.–GSH Töttös SE, (mindkettő 14.00). 
Vasárnapi mérkőzések: Szajki SE–Kétújfalui SE, Kaitz Agro Somberek SK–Sellye VSK, Közműépker Lánycsók SE–DDC Focivilág Beremend, K. Ócsárd SE–Szederkényi SE, Véménd KSE–Himesháza KSE, (mindegyik 14.30).

Az előző forduló álomcsapatát ITT lehet megtalálni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában