Kék hírek, bulvár

2014.11.13. 15:06

Füves cigitől lettek rosszul a 13 éves diáklányok Almamelléken

Címkék#Almamellék

Hányingerre, szédülésre panaszkodtak diáklányok Almamelléken. Mentők vitték kórházba őket, az iskola fegyelmi eljárást indít ellenük. A rendőrségtől nem kell tartaniuk.

K.E.I. (Dunántúli Napló), Fotó: illusztráció

A pár száz fős település nyugalmát csütörtökön főként a média munkatársai zavarták meg: mindenki arra volt kíváncsi, pontosan mi történt az almamelléki általános iskolában.

Ahogy arról beszámoltunk, olvasói levél érkezett lapunkhoz, amely szerint négy diákot vitt el a mentő az iskolából szerda délelőtt, miután drogot fogyasztottak és rosszul lettek. A leírás szerint zavarodottan futkároztak, sőt, egyikőjük az autók között állt meg az úton. Mindez azonban csak részben fedi a valóságot.

Szubotics Miklós, az Almamellék-Somogyhárságyi Általános Iskola igazgatója már a kapuban vár minket. Hosszú napja lehet, hiszen a sajtó munkatársai szinte egymásnak adják a kilincset.

– Először is, senki nem szaladgált zavart állapotban az utcán, sőt. Éppen hogy le voltak lassulva a gyerekek – szögezi le rögtön az elején az intézmény vezetője. – Nagyszünet volt, a diákok kint sorakoztak az udvaron. A négy érintett diáklány ekkor hagyta el az iskola területét, engedély nélkül, és ment át a szemközti bolt háta mögé. Ott gyújtottak rá a füves cigarettára.

Hogy a cigiben pontosan mi lehetett, nem tudni, az biztos, hogy pár perc múlva egyikőjük rosszullétre panaszkodott az iskola udvarán. Aztán sorban a többiek is.

– Leültettük a gyerekeket és próbáltuk megtudni, mit éreznek, mi történt velük – meséli az igazgató. – Hányingerre, szédülésre panaszkodtak, és azt is elárulták, mit tettek. Arról viszont, hogy ki adta nekik a füves cigit, mindannyian mást mondtak. Azonnal kihívtuk hozzájuk a mentőket, amelyek Pécsre, a gyermekklinikára vitték őket. Szerencsére hamar jobban lettek, este három diákot mi magunk hozhattunk haza.

Az intézményvezető hangsúlyozza, megtették a bejelentést a rendőrség felé, míg az iskola fegyelmi eljárás indít a diákokkal szemben a házirend megsértése miatt.

Ahogy Szubotics Miklós iskolaigazgatótól megtudtuk, az eset példa nélküli az intézmény történetében. Sem alkohol, sem más probléma nem jellemző náluk, kábítószerrel pedig végképp nem volt dolguk. Bár általános tájékoztatót szoktak kapni a gyerekek, külön drogprevenciós előadást eddig nem tartottak nekik. A helyzet azonban most megváltozhat.

– Az eset után segítséget fogunk kérni a rendőrségtől, hogy kifejezetten a droghasználat veszélyeiről és törvényi hátteréről beszéljenek a diákoknak – hangsúlyozza az intézményvezető. – Eddig csak a dohányzással kapcsolatban kellet néha fellépnünk, most erre is jobban odafigyelünk majd.

A diákoknak vélhetően jó lecke, ami történt, és ezen az igazgatói figyelmeztetés, amit várhatóan kapnak majd, csak erősíthet. A rendőrségtől nem kell tartaniuk, hiszen 13 évesek, vagyis gyermekkorúak, így ezért a cselekményért nem büntethetőek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!