Kultúra

2008.02.01. 12:21

EKF: „elkötelezett pécsiek” írták alá a nyílt levelet

Pénteken délben a Pátria Hotelben megrendezett találkozón 48-an írtak alá egy nyílt levelet, amelyben hitet tesznek amellett, hogy Pécs sikeres EKF-et fog rendezni 2010-ben.

BAMA

"Nyílt levél

Mi, elkötelezett pécsiek, akiknek fontos városunk és hiszünk Pécs képességeiben, az alábbi nyílt levélben fordulunk az ország közvéleményéhez.

Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, ezt a címet városunk méltán nyerte el gazdag kulturális öröksége és szellemi potenciálja miatt.

Pécs városának minden adottsága és képessége megvan ahhoz, hogy a cím adta lehetőséget a legjobban használja ki, és mi, akik Pécsért kívánunk tenni, minden erőnkkel azon leszünk, hogy 2010-ben Pécsen keresztül egész Magyarország méltó módon, és büszkén mutatkozzon be a világban.

Pécs egyedülálló esélyt kapott arra, hogy szellemi erejét megmutassa a világnak, és helyét erősítse a kultúra nemzetközi hálózatában. Minden ilyen program életében adódnak nehéz pillanatok, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene torpannunk az úton. Pécs sikeres EKF-et fog rendezni 2010-ben, és ehhez mi, aláírói ennek a nyilatkozatnak, minden képességünkkel és lehetőségünkkel hozzá kívánunk járulni, mert hiszünk Pécsben. Be fogjuk bizonyítani, hogy az összefogás erejével meg tudjuk és meg akarjuk valósítani álmainkat, és ebben példát kívánunk mutatni más városoknak és régióknak is.

Mi megtettük az első lépést, és örömmel fogadunk mindenkit, aki csatlakozni kíván Pécs sikeréhez!

Pécs, 2008. február 1."

A levél aláírói

Bánkuti István cégvezető

Bókay Endre országgyűlési képviselő

dr. Farkas Ferenc rektorhelyettes, PTE

dr. Füredi Péter önkormányzati képviselő

dr. Gyurok János szociológus

dr. Hárs Éva művészettörténész

dr. Horváth Csaba ingatlanforgalmi szakember

Dr. Horváth Sándor tanszékvezető egyetemi docens

dr. Kéri István PBKIK elnök

dr. Orosdy Béla egyetemi docens

dr. Rekettye Gábor tanszékvezető egyetemi docens PTE KTK

dr. Schadt Mária szociológus

dr. Síkfői Tamás PBKIK titkár

dr. Szabó Géza egyetemi oktató

dr. Szabó István professzor

dr. Szirtes Gábor lapkiadó

Dránovits István média vállalkozó

Éberling László ügyvezető igazgató

Farkas Ferencné dr. egyetemi docens,PTE KTK

Fazekas Gyöngyi biztosítási szakember

Fónai László cégvezető

Füzessy Zsuzsa szociológus

Herke Attila idegenforgalmi szakember

Horváth Zoltán volt alpolgármester

Keresnyei János ügyvezető igazgató

Keszler Gábor cégtulajdonos

Kiss Endre bankszakember

Kiss Tibor cégvezető

Kővári János önkormányzati képviselő

László Gyula egyetemi tanár

Lévai Miklós turisztikai szakember

Matyi Dezső cégtulajdonos

Mészáros András EKF-főigazgató

Molnár G. Judit művelődési szakember

Pál Zoltán szobrászművész

Pálné dr. Kovács Ilona politológus

Román Lászlóné dr. nyugalmazott könyvtárigazgató

Simon István ügyvezető igazgató,PNSZ

Somogyi Ferenc cégtulajdonos

Szász Andrea kommunikációs szakember

Takács Gyula Pécs díszpolgára

Tarrósy István cégvezető

Tasnádi Péter polgármester

Trencséni Dávid újságíró

Vétek Jánosné idegenforgalmi szakember

Vincze Csilla Anna művelődési szakember

Vincze János Jászai-díjas rendező

Weidinger Antal KTE elnök

Tarrósy: elkötelezett, de nem írta alá

A Pátria Hotelben ismertetett nyílt levél ügye kezd bonyolulttá válni. Szombaton az egyik aláíróként feltüntetett Tarrósy István azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy valójában nem írta alá a kiáltványt, ott sem volt az eseményen.

"Más vonalon értesültem arról, hogy készül egy nyílt levél, de nem hívtak meg a pénteki eseményre. Így nem voltam ott a Pátria Hotelben, ezért nem is írtam alá a levelet" - mondta el munkatársunknak Tarrósy.

"Később a neten olvastam, hogy én is szerepelek az aláírók között, ráadásul ezzel kapcsolatban olyan hozzászólások jelentek meg a különböző fórumokon, amelyekkel nem szeretném együtt látni a nevemet.

Azt viszont meg kell jegyeznem: nem csak negyvennyolcan vannak Pécsen, akik elkötelezettjei a kultúrfőváros ügyének. Én magam továbbra is elkötelezettje vagyok, ahogy még nagyon sokan ebben a városban, de úgy hiszem, hogy ezt kinyilvánítani más, sokkal jobban szervezett formában kellene." - kommentálta a kezdeményezést Tarrósy István.

Bókay Endre országgyűlési képviselő

dr. Farkas Ferenc rektorhelyettes, PTE

dr. Füredi Péter önkormányzati képviselő

dr. Gyurok János szociológus

dr. Hárs Éva művészettörténész

dr. Horváth Csaba ingatlanforgalmi szakember

Dr. Horváth Sándor tanszékvezető egyetemi docens

dr. Kéri István PBKIK elnök

dr. Orosdy Béla egyetemi docens

dr. Rekettye Gábor tanszékvezető egyetemi docens PTE KTK

dr. Schadt Mária szociológus

dr. Síkfői Tamás PBKIK titkár

dr. Szabó Géza egyetemi oktató

dr. Szabó István professzor

dr. Szirtes Gábor lapkiadó

Dránovits István média vállalkozó

Éberling László ügyvezető igazgató

Farkas Ferencné dr. egyetemi docens,PTE KTK

Fazekas Gyöngyi biztosítási szakember

Fónai László cégvezető

Füzessy Zsuzsa szociológus

Herke Attila idegenforgalmi szakember

Horváth Zoltán volt alpolgármester

Keresnyei János ügyvezető igazgató

Keszler Gábor cégtulajdonos

Kiss Endre bankszakember

Kiss Tibor cégvezető

Kővári János önkormányzati képviselő

László Gyula egyetemi tanár

Lévai Miklós turisztikai szakember

Matyi Dezső cégtulajdonos

Mészáros András EKF-főigazgató

Molnár G. Judit művelődési szakember

Pál Zoltán szobrászművész

Pálné dr. Kovács Ilona politológus

Román Lászlóné dr. nyugalmazott könyvtárigazgató

Simon István ügyvezető igazgató,PNSZ

Somogyi Ferenc cégtulajdonos

Szász Andrea kommunikációs szakember

Takács Gyula Pécs díszpolgára

Tarrósy István cégvezető

Tasnádi Péter polgármester

Trencséni Dávid újságíró

Vétek Jánosné idegenforgalmi szakember

Vincze Csilla Anna művelődési szakember

Vincze János Jászai-díjas rendező

Weidinger Antal KTE elnök Tarrósy: elkötelezett, de nem írta alá A Pátria Hotelben ismertetett nyílt levél ügye kezd bonyolulttá válni. Szombaton az egyik aláíróként feltüntetett Tarrósy István azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy valójában nem írta alá a kiáltványt, ott sem volt az eseményen.

"Más vonalon értesültem arról, hogy készül egy nyílt levél, de nem hívtak meg a pénteki eseményre. Így nem voltam ott a Pátria Hotelben, ezért nem is írtam alá a levelet" - mondta el munkatársunknak Tarrósy.

"Később a neten olvastam, hogy én is szerepelek az aláírók között, ráadásul ezzel kapcsolatban olyan hozzászólások jelentek meg a különböző fórumokon, amelyekkel nem szeretném együtt látni a nevemet.

Azt viszont meg kell jegyeznem: nem csak negyvennyolcan vannak Pécsen, akik elkötelezettjei a kultúrfőváros ügyének. Én magam továbbra is elkötelezettje vagyok, ahogy még nagyon sokan ebben a városban, de úgy hiszem, hogy ezt kinyilvánítani más, sokkal jobban szervezett formában kellene." - kommentálta a kezdeményezést Tarrósy István. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!