Ország-világ

2021.04.05. 11:00

Lomniczi: Gyurcsányék a halállal és a fájdalommal akarnak kufárkodni

A baloldal nem változott, kormányon milliárdos miniszterelnökök vették el a pénzt az emberektől. Most az emberek életét kockáztatnák, de magukat beoltatják – nyilatkozta Ifj. Lomnici Zoltán.

Gátlástalan katasztrófaturistaként jellemezte a Demokratikus Koalíciót (DK) és a baloldali pártokat ifj. Lomnici Zoltán az Origónak adott nyilatkozatában, amiért a legnehezebb időkben sem függesztették fel oltásellenes kampányukat. A Századvég jogi szakértője szerint a baloldal ezúttal is bort iszik és vizet prédikál, akárcsak 2010 előtt, amikor három milliárdos luxus-miniszterelnökkel akarták képviselni a szegényeket. Most ugyanez az elit, részben új szereplőkkel, blöfföl, csakhogy ezúttal a tét minden korábbinál nagyobb, a magyar emberek élete és egészsége – tette hozzá a szakértő.

Tavaly év vége óta folytatja oltásellenes kampányát a Demokratikus Koalíció, ezért az Origótól megkeresték ifj. Lomnici Zoltánt, értékelje Gyurcsány Ferencék Krekó Péter és Nagy Attila Tamás baloldali tanácsadók gondolatmenetén alapuló politikáját.

Kettős beszéd Gyurcsány-módra

– A Demokratikus Koalíció, illetve a baloldali ellenzéki pártok úgy viselkednek, mint a gátlástalan katasztrófaturisták, hiszen nulla felelősség mellett Janus-arcú beszédet folytatnak – így válaszolt az alkotmányjogász arra a kérdésre, hogy összességében hogyan értékeli a DK vakcinaellenes stratégiáját. Ez utóbbit kifejtve kifogásolta, hogy a DK politikusai miközben a pandémia legyőzéséről beszélnek, „oltásellenes nyílt és suttogó álhírpropagandát terjesztenek”. Meglátása szerint

Gyurcsányék kettős beszéde nem csupán gyengítheti a vakcinába vetett bizalmat, hanem jól kimutathatóan áldozatokat is szed.

Ezen a ponton a Scientific American tudományos szaklap kutatását idézte, amely szerint a világjárvány összes halálos áldozatának 22 százaléka összefüggésbe hozható a valótlan információk terjesztésével.

Kíváncsi volt a portál arra is, hogy a Századvég jogi szakértője mit szól Nagy Attila Tibor minap megfogalmazott kampánytippjeihez. A baloldali tanácsadó arról beszélt egy televíziós műsorban, hogy a baloldali pártoknak – különösen a DK-nak – meg kellene szólítaniuk a koronavírus miatt gyászolókat, hiszen egyre többeket érint a járvány.

Ifj. Lomnici Zoltán Hadházy Ákos korábbi kegyeletsértő videójára utalva azt mondta, hogy nem gondolta volna, hogy „egy hullaházban hamis propagandavideót forgató országgyűlési képviselő magyarázkodásánál van visszataszítóbb közéleti történés, de úgy tűnik, a baloldal tényleg nem válogat az ízléstelenebbnél ízléstelenebb eszközökben, ha a pénzről és a hatalomról van szó.”

A régi elit újra akcióban

Úgy látja, „ez a lelketlen utilitarista szemlélet” világos üzenetet hordoz a magyar választók számára, abban a tekintetben, hogy kire számíthatnak a bajban, a nemzeti kormányra, vagy „a halállal és a fájdalommal kufárkodó internacionalista baloldalra.”

A magyar lakosság felnőtt, nagykorú tagjai felelősséggel meg tudják különböztetni az igaz, tiszta szándékot az alattomos politikai haszonszerzéstől

– jelentette ki a Századvég jogi szakértője arra a felvetésre, hogy miközben a DK arra ösztönzi a választóit, kockáztassák életüket, utasítsák vissza az oltóanyagot, politikusaik azonban titokban rohangálnak a (nem egy esetben kínai) oltásért.

Az alkotmányjogászt mindez kísértetiesen emlékezteti a 2010 előtti baloldali kormányok szellemiségére, amikor három milliárdos luxus-miniszterelnökkel akarták képviselni a szegényeket. „A baloldal ebben a kérdésben is bort iszik és vizet prédikál” – kommentálta a mostani történéseket.

– Most ugyanez az elit, részben új szereplőkkel, blöfföl, ezúttal azonban a tét minden korábbinál nagyobb, a magyar emberek élete és egészsége – vont párhuzamot és összegzett ifj. Lomnici Zoltán.

A kezdetek óta támadják a vakcinát Gyurcsányék

A DK az első pillanattól kezdve bizonytalanságot próbált kelteni a vakcinák körül, Krekó Péter baloldali elemző stratégiáját követve. Az elmúlt hónapokban online konzultációt indítottak az orosz és a kínai vakcina ellen, sőt, utóbbit egyenesen be akarták tiltani. A pártközpont mellett politikusaik is alaposan kivették részüket a kampányból.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes januári sajtótájékoztatóján „az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampány” befejezésére szólította fel a kormányt.

Gyurcsány Ferenc pártelnök kísérleti nyúlként jellemezte a magyarokat, amikor februárban szóba hozta Oroszországot és Kínát.

Komáromi Zoltán egészségügyi szakpolitikus egy televíziós műsorban a kínai oltásra utalva kijelentette, hogy egyes vakcináknál még a betegség is jobb.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában