Haderő

2023.05.23. 08:39

Magyarország saját védelmén keresztül a NATO keleti szárnyát is védelmezi

A magyar kormány alapvető célja, hogy védelmezze Magyarországot és állampolgárait, valamint ezzel együtt a NATO keleti szárnyát, ami különösen lényeges az ukrajnai háború fényében - jelentette ki hétfőn Magyarország egyesült államokbeli nagykövete a honvédelem napja alkalmából tartott hagyományos ünnepségen az amerikai fővárosban.

MW

A Magyar Honvédség KFOR (Kosovo Force) Kontingens 19. váltás állományának zárógyakorlatán Molotov-koktélt dobnak katonák közé egy imitált szituációban, amelyben ellenséggel szemben harcolnak a résztvevők az 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisán Hajdúhadházon 2018. július 11-én. A magyar katonák a NATO parancsnokság alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő részét képezik, feladatuk a rend és biztonság fenntartása

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Takács Szabolcs rámutatott, 

Magyarország megközelítését az is meghatározza, hogy nagy számban harcolnak az ukrajnai hadseregben magyar nemzetiségűek.

Szegő László, Magyarország washingtoni katonai attaséja a partnerországok Washingtonban szolgáló katonai képviselői előtt megerősítette, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja a NATO ukrajnai konfliktust érintő politikáját, és továbbra is tartja magát a tagságából fakadó kötelezettségekhez.   

A dandártábornok arra hívta fel a figyelmet, hogy ma 

Magyarország a NATO tagjaként aktív részese a szövetség tevékenységének és műveleteinek, a partnerek és szövetségesek oldalán dolgozik a kölcsönös védelem és biztonság erősítésén. 

Hangsúlyozta, hogy a magyar katonák többnemzetiségű egységek tagjaként jelenleg is három földrészen szolgálnak. Kiemelte a koszovói szerepvállalást, valamint a balti légtérvédelmi feladatok ellátását.   

A NATO kollektív védelme sarokköve a magyar biztonságnak, ugyanakkor saját védelmi képességeinek fejlesztésével maga is hozzájárul a NATO közös védelmi rendszeréhez - jelentette ki az attasé, hangsúlyozva, hogy 

Magyarország már idén teljesíti a GDP 2 százalékát jelentő NATO-elvárást a védelmi kiadásokat illetően. Hozzátette azt is, hogy a másik NATO-elvárást - ami arról szól, hogy a védelmi kiadások legkevesebb 20 százalékát a hadsereg modernizációjára fordítsa -, Magyarország már régóta teljesíti.   

A dandártábornok rámutatott, hogy a magyar védelmi erők tagjai részt vesznek az ukrajnai humanitárius segélyezésben a magyar történelem legnagyobb humanitárius akciójában, emellett Magyarország egészségügyi ellátásban részesíti és rehabilitációt nyújt sebesült ukrán katonáknak, valamint harctéri orvosi ellátási képzést ajánlott fel.   

Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar fegyveres erők az elmúlt években jelentős átalakuláson mentek keresztül, igazodva a változó biztonsági környezethez, és a 21. század elvárásaihoz.   

Szegő László megállapította, hogy az Egyesült Államok rendületlen támogatója a magyar védelmi képességeknek, és egyben köszönetet mondott az Ohioi Nemzeti Gárdának a 30 éve tartó együttműködésért, és a magyar katonai képességek javításához nyújtott segítségért.   

Takács Szabolcs nagykövet hangsúlyozta, hogy a jelenlegi bizonytalan és állandóan változó biztonsági környezetben a magyar kormány és a magyar honvédség elismeréssel tekint az Egyesült Államokkal való együttműködésre. Az elmúlt néhány évben jelentősen bővült az együttműködés, és 2019-ben Magyarország kétoldalú védelmi együttműködésről írt alá megállapodást az Egyesült Államokkal, amire azóta épít. Megjelenik ez kiképzési programokban, közös hadgyakorlatokban és katonai képességek fejlesztésében - hívta fel a figyelmet a diplomata.   

Takács Szabolcs hozzátette, hogy a mai kihívások közös válaszokat követelnek, amelyek a NATO szövetségi rendszer stratégiai alapvetéseire, együttműködésre és ugyanakkor a nemzeti prioritások kölcsönös tiszteletére épülnek.   

Az Egyesült Államok és Magyarország partnere és szövetségese egymásnak

- mondta Daniel Bischof amerikai helyettes külügyi államtitkár az ünnepségen. Az Egyesült Államok nagyra tartja azt a közeli partnerséget, amit a védelmi együttműködés takar, és hálás a magyar védelmi erők hozzájárulásáért a közös biztonság megteremtéséhez. Kiemelte a közös katonai szerepvállalást, amelyet magyar és amerikai katonák végeztek Afganisztánban, Irakban és a világ egyéb válságrégióiban.   

Kijelentette, hogy örömmel hallgatta a magyar nagykövet szavait a NATO keleti szárnyának védelmével kapcsolatban. Hozzátette, hogy Magyarország keleti határa, ami egyben a NATO keleti szárnya is, az Ukrajnában zajló háború miatt komoly aggodalom forrása. Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára megismételte azt a sokat hangoztatott amerikai álláspontot, hogy az ukrajnai háború megnyerése egyet jelent Oroszország teljes kiszorításával és az ukrán szuverenitás és területi integritás elismerésével. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok addig folytatja Ukrajna támogatását önvédelmében, ameddig csak szükséges, annak érdekében is, hogy ha arra kerül a sor, akkor a lehető legjobb pozícióból tudjon tárgyalóasztalhoz ülni.   

John C. Harris vezérőrnagy, az Ohioi Nemzeti Gárda nevében emlékezett meg arról, hogy Ohio állam katonasága és Magyarország 30 éve, 1993-ban kötötte meg máig fennálló együttműködését. Megállapította, hogy a három évtized alatt a két ország katonái kölcsönösen tanultak egymástól, és örömét fejezte ki, hogy a magyar honvédség eddigi 175 évéből ilyen formában 30 éve már az ohioi fegyveres erő is részt vehet. Felidézte, hogy a magyar katonákkal közösen vesznek részt kiképzéseken, és kiemelte, hogy Afganisztánban egy katonai egység részeként szolgáltak magyarok és amerikaiak Ohio államból. A vezérőrnagy kiemelte, hogy a fegyveres erők tagjainak együttműködése a bizalmon alapul, és ez a kooperáció egyben a két nemzetet is erősebbé teszi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában