Súlyos probléma

2023.07.18. 09:46

Úsznak a drogban Németország legnagyobb városai: zombiként járnak a függők az utcákon

Futótűzként terjed Németországban a nagyvárosok utcáin a crack nevű drog – írja a V4NA. Egyre több helyen találhatók függők, akik leginkább úgy néznek ki a módosult tudatállapotukban, mint az élőhalott zombik.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Düsseldorf főpályaudvarától öt perc sétára található a Worringer Platz, az a hely, amivel még a politikusok sem tudnak mit kezdeni. Ez a hely a fő forrása annak a problémának, ami mára az egész városra kiterjedt. Itt árulják és fogyasztják ugyanis a legtöbb drogot – olvasható a V4NA cikkében. A crack kokain az általában por formában lévő hagyományos kokain kristályos formája. Szilárd tömbökben vagy kristályokban kapható, amelyek színe a sárgától a halvány rózsaszínig vagy fehérig változhat. A szert felhevítik és belélegzik: onnan kapta a nevét, hogy hevítés közben roppanó, pattogó hangot ad.

A crack, amely a kokain legerősebb megjelenési formája, egyben a legveszélyesebb is. A tisztasága 75 százalék és 100 százalék közötti, emiatt sokkal erősebb és intenzívebb, mint a hagyományos kokain.

A használata az 1980-as években futott fel, először az Egyesült Államokban. Ez a drog képes volt olyan nagyvárosokat térdre kényszeríteni, mint New York. Németországban sokáig Hamburgra, Frankfurtra és Hannoverre korlátozódott. Ennek azonban vége:

15 szövetségi állam függőségi szakértői egy felmérést készítettek, az úgynevezett Trendspotter-jelentés pedig 2021 végén arra a következtetésre jutott, hogy 2018 óta jelentős növekedés tapasztalható a nyugati és északi szövetségi államok nagyobb városaiban, valamint Berlinben. Egy 2023 februárjában közzétett utófelmérés még tovább emelkedett számokat erősített meg. Különösen Brémában és olyan nagyvárosokban, mint Dortmund vagy Düsseldorf.

A crack nagyon gyorsan hat, nagyon erős, intenzív, és ugyanolyan gyorsan múlik el a mámorító érzés, mint ahogy beüt, ezért a fogyasztója hirtelen omlik össze – nyilatkozta Michael Harbaum szociális nevelő a Spiegel című német lapnak. Harbaum vezeti a düsseldorfi drogsegélyközpontot, egyetlen saroknyira a fentebb említett Worringer Platztól.

Daniel Deimel – aki szociális munkásként kezdte a szenvedélybeteg-ellátásban, ma pedig az aacheni Katolikus Egyetem kutatója – azt mondta, Kölnben szintén évek óta egyértelműen növekszik a crack jelenléte a szcénában. Állítása szerint ugyanakkor a helyzet még nem hasonlítható az olyan hotspotokhoz, mint Frankfurt vagy Hamburg. Míg ott a cracket részben készen árulják, addig Kölnben a kokaint még mindig maguk a felhasználók főzik ki. Más szavakkal: a kölni piac még nem alkalmazkodott a megváltozott fogyasztási szokásokhoz.

Deimel attól tart, hogy a probléma súlyosbodni fog. Szerinte már ma is több olyan ember van Kölnben, akiknek masszív problémáik vannak, és jelentősen alacsonyabb a gátlásküszöbük, hogy nyilvánosan drogot fogyasszanak. A használók gyorsan hajléktalanná válnak, több mint 30 százalékuk az utcán él. Az életük a drog körül forog – mondta a férfi.

Deimel szerint Hollandia és Belgium közelsége is szerepet játszik abban, hogy súlyos a helyzet, főképp Nyugat-Németországban. Európába ugyanis nagyrészt a hollandiai kikötőkbe érkezik a csempészett drog, viszonylag jó áron és nagy mennyiségben hozzájuthatnak a dílerek.

Eufórikus. Mindig többet akarsz, ha a hatás elmúlik

– mondta az egyik válaszadó a Trendspotter-jelentésben. Németországban a lefoglalt kokain mennyisége évek óta rekordszintre emelkedik, és most már Európában is túlkínálatról beszélnek. A Trendspotter szerzői a megnövekedett drogfogyasztást többek között annak tudják be, hogy a szert rendkívül sok helyen és egyre jobb árakon elérhetik a függők.

Dortmund sem menekülhetett a probléma elől.

Úgy tűnik, hogy a kokainhullám cunamiként érkezett Dortmundba. A magas pszichológiai függőség és a drog iránti intenzív sóvárgás sok tekintetben felülmúlta mindazt, amit korábban tapasztaltunk. Az olyan alapvető szükségletek, mint az evés, az alvás vagy a személyes higiénia háttérbe szorultak, napokra, akár hetekre. Ezután gyors fogyás és szélsőséges nincstelenség következett, a végén pedig általában fizikai összeomlás

– mondta Jan Sosna, aki 2016 óta működtet egy olyan helyet, ahol a függők biztonságban, apró adagokban fogyaszthatják a szert azzal a céllal, hogy elinduljanak a leszokás útján. Észak-Rajna–Vesztfália tartomány állami egészségügyi minisztériuma aggódva figyeli az eseményeket, amióta több nagyvárosban is futótűzként terjed a drog.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában