Ítéletidő

2023.11.19. 19:52

Heves szélviharok tombolnak Görögországban, Bulgáriában és Szibériában

Görögországban a heves széllökések megrongáltak egy hadihajót, amelyet az 1967-1974 között hatalmon lévő juntával szembeni ellenállás idején használtak – közölte vasárnap egy veteránszövetség. A Bulgáriára lesújtó heves viharokban, amelyek sok fát kidöntöttek és áramszüneteket okoztak főleg a keleti tengerparti vidékeken, ketten életüket vesztették a hétvégén. Romániában szintén heves széllökések okoztak áramkiesést, károkat. Szélvihar szakította meg áramellátást Oroszországban a Krasznojarszki terület 12 településén is, mintegy 35 ezer ember maradt áram nélkül, de Szibéria más területein szintén súlyos károkat okozott az elektromos hálózatban a vihar.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: ungvar

Múzeumhajót rongált meg a szélvihar Görögországban

A Velosz (Nyíl) nevű torpedóromboló "súlyos" károkat szenvedett a hajótesten szombaton, miután több ízben is a rakpartnak ütközött Szalonikiben, ahol lehorgonyozták – közölte a diktatúra idején bebörtönzött vagy száműzetésbe kényszerített ellenállók szövetsége (SFEA).

A szövetség felvételeket is közzétett a megrongálódott hajótestről. Közölte, hogy a hadihajó márciusban már egy hasonló ítéletidő során megrongálódott.

Ezek a körülmények pusztítók egy nyolcvanéves hajóra, amely különleges és rendszeres karbantartást igényel

– panaszolta a szövetség a védelmi minisztériumhoz eljuttatott beadványában.

A hadihajó 1973-ban vált híressé, amikor a kapitánya és a legénysége egy NATO-hadgyakorlat idején fellázadt és Olaszországba hajózott, hogy felhívja a figyelmet a Görögországban hatalmon lévő juntával szembeni ellenállásra.

Hat hónappal később az athéni műszaki egyetem diákjai felkelést szerveztek a diktatúra ellen. A megmozdulást a rendőrség és a katonaság vérbe fojtotta, legkevesebb huszonnégyen meghaltak. A felkelés elnyomása heves érzelmeket váltott ki Európa-szerte, a megmozdulást tekintik a kiváltó oknak, amiért Görögország nyolc hónappal később visszatért a demokráciához.

Az 1942-ben Charette néven vízre bocsátott, Bostonban gyártott hadihajót a második világháború idején sűrűn bevetették a Csendes-óceán térségében, mielőtt 1958-ban Görögország tulajdonába került. 1991-ben vonták ki a hadrendből, majd múzeumhajó lett. 2019 óta horgonyoz Szaloniki kikötőjében.

Ketten meghaltak a Bulgáriát sújtó ítéletidőben

Szombaton este 

Várnában egy 43 nő halt meg, amikor rádőlt egy fa. 

A helyszínre siető mentők közül is megsérültek ketten leszakadó faágaktól. Ezt megelőzően 

Szófiában egy 65 éves sofőr halt szörnyet az autójára rádőlő fa alatt, feleségét súlyos állapotban szállították kórházba.

A főváros, Szófia környékén vasárnapra megnyugodott a helyzet, de Bulgária keleti részén továbbra is heves, 100 kilométeres sebességet is meghaladó széllökések tombolnak és korbácsolnak fel a tengerparton akár ötméteres hullámokat is.

Várnában szükségállapotot hirdettek, a tengerparti üdülőváros és további nyolc környékbeli település lakosságát felszólították, hogy ne hagyja el otthonát.

A várnai polgármester közlése szerint a vihar áramszünetet okozott a város összes kerületében, és sokfelé kidőlt fák zárták el az utcákat.

A helyzetet tovább súlyosbította a havazás Bulgária északkeleti részén, ahol a hatóságok bajbajutott autósok tucatjaitól kaptak segélyhívást. Jelentős fennakadások keletkeztek a légi és a vasúti közlekedésben is.

A viharos időjárás érinti Romániát is, ahol lezárták a hajóforgalom előtt a fekete-tengeri kikötőket.

 A meteorológiai szolgálat a legmagasabb szintű viharfigyelmeztetést adta ki Konstanca és Tulcea megyére, ahol telefonos üzenetekben is óvatosságra intették az embereket.

Háztartások tízezrei maradtak áram nélkül Romániában is, a vihar által kidöntött fák mintegy negyven autót rongáltak meg. A tűzoltók 140 kidőlt fát távolítottak el az utakról.

Szélvihar szakította meg áramellátást Oroszországban 

A Krasznojarszki terület 12 településén, mintegy 35 ezer ember maradt áram nélkül, de Szibéria más területein is súlyos károkat okozott az elektromos hálózatban a vihar – közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.

A tárca szerint a vihar a Krasznojarszki területen hétfőn is folytatódik, és a széllökések elérik majd a másodpercenkénti 25 métert, emellett pedig tízfokos hirtelen lehűlés is várható. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az autóbusz- és repülőjáratok késésére lehet számítani.

Az RBK hírportál szerint Krasznojarszkban a Rosszija légitársaság egy Superjet 100-as utasszállítója csak negyedik kísérletre tudott leszállni, miután fél órán át körözött a város felett.

Szibéria több más régiójában, az Altaji területen, az Altaj Köztársaságban, Hakaszföldön, valamint Kemerovo és Omszk megyében is több tízezer fogyasztót érintő fennakadások keletkeztek az áramellátásában a vihar miatt. Az erős szél vezetékeket szakított el és tartóoszlopokat döntött ki.

A Kemerovo megyei Novokuznyeckben, ahol a vihar két ember halálát és további hat sérülését okozta, szükségállapotot vezettek be. A városban 47 lakóház tetőszerkezete sérült meg, több mint kétszáz fa dőlt ki, valamint 30 gépkocsiban és a szociális infrastruktúra 45 létesítményében keletkeztek károk. 

A széllökések sebessége itt meghaladta a másodpercenkénti 35-38 métert.

A 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten lévő Kercsben is megszakadt több városrész áramellátása az erős szél miatt. A városban mintegy kéttucatnyi fa dőlt ki. Az érintett régiókban helyreállítási munkálatok folynak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában