Tragédia

2024.01.02. 08:38

Tovább emelkedett az újévkor történt japán földrengés halálos áldozatainak száma

Az eddig megerősített 48 halálos áldozat közül legalább heten a vadzsimai városi kórházban hunytak el - közölték a hatóságok.

MW

A pusztítás nyomai az Isikava prefektúrában lévõ Vadzsima piacán 2024. január 2-án, egy nappal a Japán középsõ részét megrázó, 7,6-os erõsségû földrengés után

Forrás: MTI/AP

Fotó: Kyodo News

Már legkevesebb 48 halálos áldozata és 17 súlyos sérültje van Japánban annak a 7,6 erősségű földrengésnek, amely újévkor rázta meg a Noto-félszigetet - közölték kedden a helyi hatóságok.

Megdõlt lakóépület az Isikava prefektúrában lévõ Vadzsimában 2024. január 2-án, egy nappal a Japán középsõ részét megrázó, 7,6-os erõsségû földrengés után
Fotó: MTI/AP/Kyodo News

A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben, helyi idő szerint hétfőn délután.

A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal szökőár érte el Vadzsima kikötőjét. A földmozgás miatt a régió több településén házak dőltek össze, Vadzsima központjában több mint kétszáz épületben tűz is keletkezett, amit azonban az isikavai hatóságok szerint sikerült megfékezni.

A nagy erősségű földmozgást egy nap alatt mintegy száz utórengés követte.

A természeti katasztrófa több tízezer házat rongált meg, a víz-, energia- és mobilszolgáltatás egyes területeken még nem állt helyre a japán média tudósításai szerint.

A mentőcsapatok túlélők után kutatnak, de az utakat elzáró törmelék és az utórengések nehezítik a mentést.

Az eddig megerősített 48 halálos áldozat közül legalább heten a vadzsimai városi kórházban hunytak el - közölték a hatóságok.

Megrongálódott síremlékek a Szakakibara sintó szentélyben az Isikava prefektúrában lévõ Kohokuban 2024. január 2-án
Fotó: Franck Robichon / Forrás: MTI/EPA

A földrengés miatt Niigata, Tojama, Fukui és Gifu prefektúrában is többen megsérültek, és épületek is megrongálódtak. A hatóságok több tízezer ember evakuálását rendelték el az érintett prefektúrákban.

Kisida Fumio japán kormányfő sajtóértekezletén arról tájékoztatott, hogy a Noto-félsziget északi részeit nagyon nehéz járművekkel megközelíteni. Mint mondta: mintegy ezer katona dolgozik a mentésen és a segélyezésen. Hozzátette, hogy a kormány hajókkal indított útnak segélyszállítmányokat a helyszínre.

A West Japan Railway Co. vasúttársaság közlése szerint a földrengést követően négy vonat közlekedését állították le a Sinkanszen szuperexpressz Hokuriku vonalán a sínek és egyéb létesítmények ellenőrzése miatt.

Megdõlt lakóház az Isikava prefektúrában lévõ Kanazavában. Az elsõ rengést több utórengés követte: összesen huszonegy, négyesnél nagyobb erõsségû földmozgást észleltek
Fotó: Franck Robichon / Forrás: MTI/EPA

Több ország, köztük az Egyesült Államok, Kanada és Olaszország kormánya ajánlotta fel segítségét. A földrengés után kiadott nyilatkozatában Joe Biden elnök közölte, hogy Washington "minden szükséges segítséget megad a japán népnek".
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában